PzKpfw IV alvázon alapuló harcjárművek
Csak a mocsárból előkerült és a poznańi szárazföldi erők kiképzőközpontjában megjavított Sturmgeschütz IV rohamfegyverek maradtak fenn máig. A Skarzysko-Kamenben található Fehér Sas Múzeumban található, és 25. július 2020-én vált elérhetővé.
A PzKpfw IV harckocsi alvázán jó néhány különféle típusú harcjármű készült: önjáró páncéltörő ágyúk, terepi tarackok, légelhárító ágyúk és még egy rohamlöveg is. Mindannyian beleférnek a németek által a második világháború alatt megalkotott harcjárművek hihetetlen sokféleségébe, ami némi zűrzavart és sok improvizációt bizonyít. Egyes gépek funkciói egyszerűen megduplázódtak, ami máig sok vitát okoz – mi volt a célja a hasonló harci képességű, de különböző típusú gépek létrehozásának?
Nyilvánvalóan több ilyen típusú jármű készült a háború második felében, amikor a PzKpfw IV harckocsik gyártását fokozatosan csökkentették, átadva a helyét a PzKpfw V Panthernek. A motorokat, sebességváltókat, alvázat és sok más terméket azonban továbbra is gyártottak. Az együttműködők kiterjedt hálózata állott rendelkezésre, amelyek különféle cikkeket gyártottak, a tömítésektől a tömítésektől a közúti kerekekig, a hajtó- és futókerekekig, szűrőkig, generátorokig, karburátorokig, lánctalpok, páncéllemezek, keréktengelyek, üzemanyag-vezetékek, sebességváltók, tengelykapcsolók és alkatrészeik . súrlódó tárcsák, csapágyak, lengéscsillapítók, laprugók, fékbetétek, üzemanyag-szivattyúk és sok különböző alkatrész, melyek többsége csak bizonyos típusú járművön használható, másokon nem. Természetesen át lehetett állítani a gyártást, például más típusú motorra, de új csapágyakat, tömítéseket, alkatrészeket, karburátorokat, szűrőket, gyújtóberendezéseket, gyújtógyertyákat, üzemanyag-szivattyúkat, vezérlőegységeket, szelepeket és sok más egységet kellett elrendelte. alvállalkozóktól rendeltek, akiknek otthon is új gyártást kellene megvalósítaniuk, egyéb szükséges anyagokat, elemeket más alvállalkozóktól rendelniük... Mindez aláírt szerződések és szerződések alapján történt, és ennek a gépnek az átalakítása sem volt olyan egyszerű . Ez volt az egyik oka annak, hogy a PzKpfw IV harckocsikat jóval később gyártották, mint a Panterát, amely az alap harcjárművek következő generációjának számított.
Mindkét 10,5 cm-es K gepanzerte Selbstfahrlafette harcjárművet a Panzerjäger Abteilung 521-hez küldték.
Ezzel párhuzamosan azonban sikerült nagy számban legyártani a PzKpfw IV alvázat, amit nem kellett tankszerűen kiegészíteni, hanem különféle harcjárművek gyártására lehetett felhasználni. És fordítva - a Panther alváz megnövekedett gyártását szinte teljesen felszívta a tartályok gyártása, így nehéz volt az alvázát speciális járművek építésére osztani. Az SdKfz 173 8,8 cm-es Jagdpanzer V Jagdpanther harckocsirombolókkal ez aligha sikerült, ebből 1944 januárjától a háború végéig mindössze 392 darab készült. Az átmeneti járműhöz, amely a 88 mm-es SdKfz 164 Hornisse (Nashorn) harckocsiromboló lett volna, 494 darab készült. Így, ahogy ez néha megesik, az ideiglenes megoldás tartósabbnak bizonyult, mint a végső megoldás. Ezeket a gépeket egyébként 1945 márciusáig gyártották. Bár a legtöbbjük 1943-ban épült, 15 hónapon belül párhuzamosan épültek a Jagdpantherekkel, amelyeknek elméletileg fel kellett volna lépniük a helyükre. Kezdjük ezzel az autóval.
A hornet orrszarvúvá változott: - SdKfz 164 Hornisse (Nashorn)
A PzKpfw IV alvázon 105 mm-es löveggel felfegyverzett nehéz tankrombolóval kapcsolatos első munkát a Krupp Grusontól rendelték meg még 1939 áprilisában. Akkoriban a fő probléma a francia és a brit nehézharckocsik elleni harc volt, hiszen gyors léptekkel közeledett a konfrontáció a hadsereggel. A németek tudatában voltak a francia Char B1 harckocsiknak és az erősen páncélozott brit A11 Matilda I és A12 Matilda II harckocsiknak, és attól tartottak, hogy még több páncélozott forma jelenhet meg a csatatéren.
Miért a 105 mm-es fegyvert választották és mi volt az? Ez egy 10 cm-es schwere Kanone 18 (10 cm sK 18) terepi fegyver volt, 105 mm-es tényleges kaliberrel. A fegyvert az ellenséges erődítmények közvetlen tűzzel és nehéz harcjárművekkel történő megsemmisítésére szánták. Kifejlesztését 1926-ban kezdték el, és két cég nevezett a versenyre, a német hadsereg hagyományos tüzérségi szállítói, a Krupp és a Rheinmetall. 1930-ban a Rheinmetall cég nyert, de a Krupptól rendeltek egy kerekes, két összecsukható farrészes vontatót. Ezt a gépet egy 105 mm-es Rheinmetall ágyúval szerelték fel, amelynek csövének hossza 52 kaliber (5,46 m), össztömege a fegyverrel együtt 5625 kg. A -0º és +48º közötti emelkedési szög miatt a fegyver 19 kg lövedéktömeggel 15,4 km-ig lőtt, 835 m/s kezdeti sebességgel. Az ilyen kezdeti sebesség a lövedék jelentős tömegével jelentős mozgási energiát adott, ami önmagában biztosította a páncélozott járművek hatékony megsemmisítését. Függőleges páncélelrendezéssel 500 m távolságban 149 mm páncélzaton lehetett áthatolni, 1000 m - 133 mm távolságból, 1500 m - 119 mm távolságból és 2000 m távolságból - 109 mm. mm. Még ha figyelembe vesszük is, hogy 30 °-os lejtőn ezek az értékek egyharmaddal alacsonyabbak, akkor is lenyűgözőek voltak az akkori német páncéltörő és harckocsiágyúk képességeihez képest.
Érdekes, hogy bár ezeket a fegyvereket állandó jelleggel hadosztálytüzérezredekben, nehéztüzér-századokban (századonként egy üteg) használták, a 15 cm-es Schwere Feldhaubitze 18 (sFH 18) tarackok mellett 150 mm cal. 1433 eleje a háború végéig gyártott sFH 1944 tarackhoz képest 18. darabszámban készült, azonban lényegesen erősebb, 6756 kg tömegű lövedékeket lőtt ki, közel háromszor akkora robbanóerővel.
