a Bundesmarine fregattjai
Az egykori brit hajók a Bundesmarine kiképző fregattjaiként "beutazták a világot". A képen Graf Spee látható Vancouverben 1963-ban. Walter E. Frost/Vancouver város archívuma számára
A Bundesmarine nem sokkal a felkelés után elérte az optimális telítettségi szintet a legfontosabb osztályok hajóival. Bár ezt a potenciált nehéz volt mennyiségileg növelni a következő években, minden erőfeszítést megtettek annak érdekében, hogy legalább minőségileg mindig magas szinten tartsák a szintet.
A Bundesmarine jelentős terjeszkedésének több oka is volt. Először is általánosságban elmondható, hogy Németország akkoriban Európa egyik legnagyobb országa volt, és a háború után - az amerikai pénzügyi segítségnek köszönhetően - gyorsan helyreállított ipari bázis adta az alapot egy erős hadsereg kialakulásához. Ugyanakkor a stratégiai elhelyezkedés két tengeren és egyfajta kapu szerepe a Dán-szorosban megkövetelte a fegyveres erők ágának megfelelő tengeri potenciáljának fenntartását.
Stratégiai jelenlét itt-ott
Az NSZK szerepe meghatározó volt abban a doktrínában, hogy a Szovjetunió és az európai szocialista államok csapatai Európa nyugati részén leálljanak. A stratégiai helyzetből adódóan a két egymással szemben álló államtömb közötti esetleges háború frontjának át kellett haladnia a német területeken. Ezért van szükség a szárazföldi és légierő jelentős mennyiségi fejlesztésére, amelyet ráadásul a megszálló erők, természetesen elsősorban amerikaiak biztosítanak. Másrészt a Balti- és Északi-tenger partvonalainak jelenléte, valamint a két vizeket (a Kieli-csatorna és a Dán-szoros) összekötő stratégiai hajóutak ellenőrzése megkövetelte a flotta megfelelő bővítését, a tervezett tevékenységhez igazodva mind a zárt, mind a zárt területen. nyílt tengerek. óceán vize.
És egyrészt a Bundesmarine volt az, amely a kisebb országok (Dánia, Norvégia, Hollandia és Belgium) flottáinak támogatásával blokkolja a Varsói Szerződés erőit a Balti-tengeren, és egyben. ideje készen állni az atlanti hajózás védelmére. Ehhez a kísérő, könnyű támadás, aknaelhárító és tengeralattjáró erők egységes bevetésére volt szükség. Így „kivágták” a Bundesmarine haditengerészeti haderejének fejlesztésére vonatkozó első hivatalos tervet. Emlékezzünk csak vissza, hogy az 1955-ben kidolgozott, rendkívül ambiciózus bővítési terv többek között 16 romboló, 10 felügyelő (későbbi nevén fregatt), 40 torpedócsónak, 12 tengeralattjáró, 2 aknavető, 24 aknavető, 30 db. csónakok.
Feltételezték, hogy saját hajóépítő ipara építi majd. Amint láthatja, a terv jól kiegyensúlyozott volt, megteremtve a legszükségesebb hadihajó-osztályok egyenletes bővítését. Az alkatrészek első tervezetének megjelenéséig azonban átmenetileg a rendelkezésre álló és a háborúra még emlékező Kriegsmarine-t kellett használni, vagy a NATO-szövetségesek által felajánlott "használt" hajókat.
Természetesen a Dán-szorost kishajókkal lezárni sokkal könnyebb volt, mint több rombolót vagy fregattot elfogni és szolgálatban tartani. Az első feladat megoldásában a kisebb országok, elsősorban Dánia és Norvégia flottái saját torpedóhajó- és aknakereső csoportjaik bővítésében segítettek.
1965-ben a Bundesmarine 40 torpedóhajóval, 3 aknavetővel és 65 bázis- és aknakeresővel rendelkezett. Norvégia 26 torpedóhajót, 5 aknavetőt és 10 aknavetőt, míg Dánia 16 torpedóhajót, 8 régi aknavetőt és 25 különböző méretű (de többnyire a 40-es években épült) aknavetőt tudna telepíteni. Sokkal rosszabb volt a helyzet sokkal drágább rombolókkal és fregattokkal. Mind Dánia, mind Norvégia akkoriban építette első háború utáni fregattját (2, illetve 5 hajó). Ezért volt olyan fontos nemcsak Németország, hanem a NATO egésze számára is, hogy a Bundesmarine kellően fejlett kísérőcsoporttal rendelkezzen.
Volt ellenségek hajói
1957-ben az amerikaiakkal a rombolókról folytatott tárgyalásokkal párhuzamosan a német védelmi minisztérium vezetése tárgyalt használt hajók átvételéről a britektől is. Az erről szóló tárgyalások már 1955 végén megkezdődtek. 1956-ban folyamatosan rögzítették a részleteket, köztük az eladási árak megállapítását. Már májusban ismerték az átvitelre kiválasztott egységek nevét. A briteknek drágán kellett fizetniük a feladott 3 kísérőrombolóért és 4 fregattért, amelyek végül is csak molylepke katonai építőegységek voltak. Így maguknak a hadtesteknek 670. 1,575 millió fontot kértek a karbantartás és a szükséges javítások költségeire, valamint további 1,05 millió fontot a fegyvereikért és felszereléseikért, ami összesen 3,290 millió fontot, vagyis csaknem 40 millió nyugatit jelentett. német márkák míg.
