Kisméretű kétéltű harckocsi T-38 1935-ben a T-37A harckocsit modernizálták, hogy javítsák futási jellemzőit. A korábbi elrendezés megtartása mellett az új, T-38 jelzésű tank alacsonyabb és szélesebb lett, ami növelte a lebegési stabilitását, a továbbfejlesztett felfüggesztési rendszer pedig lehetővé tette a sebesség és a sima futás növelését. A T-38 tankon az autó differenciálmű helyett oldalsó tengelykapcsolókat használtak forgatómechanizmusként. A hegesztést széles körben alkalmazták a tartály gyártása során. A jármű 1936 februárjában állt szolgálatba a Vörös Hadseregnél, és 1939-ig gyártották. Az ipar összesen 1382 darab T-38 harckocsit gyártott. Szolgálatban álltak a lövészhadosztályok harckocsi- és felderítő zászlóaljaival, az egyes harckocsidandárok felderítő századaival. Meg kell jegyezni, hogy abban az időben a világ egyik hadseregének sem volt ilyen tankja. A kétéltű tankok hadművelete a csapatokban nagyszámú hiányosságot és hiányosságot tárt fel bennük. Kiderült, hogy a T-37A nem megbízható sebességváltóval és alvázzal rendelkezik, a nyomok gyakran leesnek, az utazótávolság alacsony, a felhajtóerő pedig nem elegendő. Ezért a 37-es üzem tervezőirodája megbízást kapott egy új kétéltű harckocsi tervezésére a T-37A alapján. A munka 1934 végén kezdődött az üzem új főtervezőjének, N. Astrovnak a vezetésével. A 09A gyári indexet kapott harcjármű létrehozásakor a T-37A azonosított hiányosságait kellett volna kiküszöbölni, elsősorban az új kétéltű harckocsi egységeinek megbízhatóságát növelni. 1935 júniusában a harckocsi prototípusa, amely megkapta a T-38 hadsereg indexet, tesztelésre került. Egy új harckocsi tervezésekor a tervezők igyekeztek lehetőség szerint a T-37A elemeit felhasználni, amelyeket ekkorra már a gyártásban jól elsajátítottak. A kétéltű T-38 elrendezése hasonló volt a T-37A harckocsiéhoz, de a sofőr jobbra, a torony pedig a bal oldalra került. A sofőr rendelkezésére álltak ellenőrző rések a szélvédőn és a hajótest jobb oldalán. A T-38 a T-37A-hoz képest szélesebb volt, további sárvédő úszók nélkül. A T-38 fegyverzete változatlan maradt - egy 7,62 mm-es DT géppuska, amelyet a torony elülső lapjába golyós tartóba szereltek. Utóbbi kialakítását a kisebb változtatások kivételével teljes egészében a T-37A harckocsitól kölcsönözték. A T-38-at ugyanazzal a motorral szerelték fel, mint elődjét, a GAZ-AA-t, 40 lóerős teljesítménnyel. A motort egy főtengelykapcsolóval és sebességváltóval ellátott blokkban a tartály tengelye mentén szerelték fel a parancsnok és a vezető ülései közé. A sebességváltó egy egytárcsás, száraz súrlódású főtengelykapcsolóból (a GAZ-AA autókuplungja), egy „gáz” négyfokozatú sebességváltóból, kardántengelyből, véghajtásból, végső tengelykapcsolókból és véghajtóművekből állt. A futómű sok tekintetben megegyezett a T-37A kétéltű harckocsival, amelyből a felfüggesztett forgóvázak és sínek kialakítását kölcsönözték. A hajtókerék kialakítása kismértékben módosult, a vezetőkerék méretében (a csapágyak kivételével) megegyezett a nyomógörgőkével. Háromlapátos légcsavar és lapos kormánykerék segítségével mozgatták az autót a felszínen. A propeller a hajtóműre szerelt kardántengellyel csatlakozott a teljesítményleadó hajtóműhöz. A T-38 elektromos berendezését 6 V feszültségű egyvezetékes áramkör szerint végezték. Áramforrásként a Z-STP-85 akkumulátort és a GBF-4105 generátort használták. Az új autónak számos hiányossága volt. Például a Vörös Hadsereg ABTU 37-es számú gyárának jelentése szerint 3. július 17-tól július 1935-ig a T-38-ast mindössze négy alkalommal tesztelték, a fennmaradó időben a harckocsi javítás alatt állt. Az új harckocsit időszakosan 1935 teléig tesztelték, és 29. február 1936-én a Szovjetunió Munkaügyi és Védelmi Tanácsának rendeletével a Vörös Hadsereg a T-38 harckocsit vette át a harckocsi helyett. T-37A. Ugyanezen év tavaszán megkezdődött az új kétéltű tömeggyártása, amely egészen a nyárig párhuzamosan zajlott a T-37A kiadásával. A sorozatos T-38 némileg különbözött a prototípustól - egy további közúti kereket szereltek be a futóműbe, a hajótest kialakítása és a vezetőnyílás kissé megváltozott. A T-38-as tankokhoz páncélozott hajótestek és tornyok csak az Ordzhonikidze Podolsky üzemből származtak, amely 1936-ra sikerült a szükséges mennyiségben gyártani. 1936-ban az izhorai üzem által gyártott hegesztett tornyokat kevés számú T-38-asra szerelték fel, amelyek lemaradása a T-37A gyártásának leállítása után is megmaradt. 1936 őszén a NIBT próbapályán garanciális futásteljesítményre tesztelték. kétéltű tank T-38 új típusú kocsikkal. Megkülönböztették őket a dugattyú hiánya a vízszintes rugó belsejében, és annak érdekében, hogy a vezetőrúd ne jöjjön ki a csőből a görgők esetleges tehermentesítése esetén, a kocsikonzolokhoz acélkábelt rögzítettek. Az 1936. szeptember-decemberi tesztek során ez a tank 1300 kilométert tett meg utakon és durva terepen. Az új forgóvázak, amint az a dokumentumokban is szerepel, "jól működőképesnek bizonyultak, számos előnyt mutatva a korábbi kialakításhoz képest". A T-38 tesztjelentésben foglalt következtetések a következőket tartalmazták: „A T-38 harckocsi önálló harcászati ​​feladatok megoldására alkalmas. A dinamika növelése érdekében azonban be kell szerelni az M-1 motort. Emellett a hiányosságokat is ki kell küszöbölni: egyenetlen terepen való haladáskor leszakad a pálya, nem megfelelő a rugózás csillapítása, nem kielégítő a személyzeti munka, a sofőrnek nincs megfelelő kilátása balra.” 1937 elejétől számos változtatást vezettek be a harckocsi kialakításában: a vezető elülső pajzsának nézőrésébe páncélozott rudat szereltek fel, amely megakadályozta, hogy géppuskával való lövéskor ólomfröccsenések kerüljenek a harckocsiba, egy új modellt (acél kábellel) használták a futóműben. ... Ezenkívül megkezdték a gyártást a T-38 rádiós változata, amely 71-TK-1 rádióállomással volt felszerelve, ostorantennával. Az antenna bemenet a hajótest felső elülső lapján volt a vezetőülés és a torony között. 1937 tavaszán felfüggesztették a T-38 kétéltű tankok gyártását - a csapatoktól nagyszámú panasz érkezett egy új harcjármű miatt. Az 1937-es nyári manőverek után, amelyeket a moszkvai, kijevi és fehérorosz katonai körzetben tartottak, a Vörös Hadsereg Páncélos Igazgatóságának vezetése utasította az üzem tervezőirodáját a T-38 harckocsi modernizálására. A korszerűsítésnek a következőképpen kellett volna történnie: a tartály sebességének növelése, különösen a talajon, megnövekedett sebesség és megbízhatóság vízen történő vezetés közben, fokozott harci erő, javított szervizelhetőség, a tartályegységek élettartamának és megbízhatóságának növelése, az alkatrészek egyesítése a Komsomolets traktorral, ami csökkenti a tartály költségeit. A T-38 új modelljeinek létrehozása meglehetősen lassú volt. Összesen két prototípus készült, amelyek a T-38M1 és a T-38M2 jelölést kapták. Mindkét tartályban 1 LE teljesítményű GAZ M-50 motor volt. és szekerek a Komsomolets traktorból. Az autók között voltak kisebb különbségek. Így a T-38M1 hajótestének magassága 100 mm-rel nőtt, ami 600 kg-mal növelte az elmozdulást, a tartály lajhára pedig 100 mm-rel lejjebb került, hogy csökkentsék a jármű hosszirányú rezgéseit. A T-38M2 hajótestet 75 mm-rel megnövelték, 450 kg-os elmozdulást biztosítva, a lajhár ugyanazon a helyen maradt, nem volt rádióállomás az autón. Minden más tekintetben a T-38M1 és a T-38M2 azonos volt. 1938 májusában-júniusában mindkét harckocsi nagyszabású teszteken esett át a Moszkva melletti kubinkai gyakorlótéren. A T-38M1 és T-38M2 számos előnnyel járt a sorozatos T-38-cal szemben, és a Vörös Hadsereg Páncélos Igazgatósága felvetette egy modernizált úszó harckocsi, a T-38M (vagy T-38M) gyártásának bevetését. sorozatszám). Összesen 1936-1939 között 1175 lineáris, 165 T-38 és 7 T-38M harckocsit gyártottak, köztük T-38M1-et és T-38M2-t.Az ipar összesen 1382 harckocsit gyártott. A Vörös Hadsereg puskás és lovas egységeinek részeként (akkor még nem voltak kétéltű harckocsik a nyugati katonai körzetek harckocsidandárjaiban) a T-38 és a T-37A részt vett a nyugati „felszabadító hadjáratban”. Ukrajna és Fehéroroszország, 1939 szeptemberében. A Finnországgal szembeni ellenségeskedés kezdetére. 30. november 1939-án a Leningrádi Katonai Körzet egyes részein 435 T-38-as és T-37-es volt, amelyek aktívan részt vettek a csatákban. Így például december 11-én 18 osztag 54 T-38-as egységből érkezett a Karéliai földszorosra. A zászlóaljat a 136. lövészhadosztályhoz csatolták, a harckocsikat mozgatható tüzelőpontként használták a szárnyakon és a támadó gyalogsági egységek harci alakulatai között. Emellett a T-38-as harckocsikra bízták a hadosztály parancsnoki beosztásának védelmét, valamint a sebesültek csatatérről való eltávolítását és a lőszer szállítását. A második világháború előestéjén a légideszant hadtesthez tartozott egy harckocsiezred, amelyet 50 T-38-assal kellett felfegyverezni. A szovjet kétéltű tankok a távol-keleti fegyveres konfliktusok idején kapták meg a tűzkeresztséget. Igaz, ott nagyon korlátozott mennyiségben használták őket. Tehát a Vörös Hadsereg azon egységeiben és alakulataiban, amelyek részt vettek az ellenségeskedésben a Khalkhin-Gol folyó területén, a T-38 tankok csak a 11 tbr-os (8 egység) puska- és géppuska-zászlóalj összetételében voltak. és a 82 sd-s harckocsizászlóalj (14 egység). A beszámolók alapján kiderült, hogy támadásban és védekezésben is kevés hasznuk volt. Az 1939 májusától augusztusig tartó harcok során közülük 17-en vesztek el.   T-41 T-37A, kérdés Mr. 1933 T-37A, kérdés Mr. 1934 T-38 T-40 Harc súly, t 3,5 2,9 3,2 3,3 5,5 Legénység, emberek 2 2 2 2 2 Hossz test, mm 3670 3304 3730 3780 4140 szélesség 1950 1900 1940 2334 2330 Magasság mm 1980 1736 1840 1630 1905 Távolság, mm 285 285 285 300 fegyverzet 7,62 mm DT 7,62 mm DT 7,62 mm DT 7,62 mm DT 12,7 mm DShK 7,62 mm DT Boekomplekt, patronok 2520 2140 2140 1512 DShK-500 DG-2016 Foglalás, mm: hajótest homlok 9 8 9 10 13 hajótest oldala 9 8 9 10 10 a tető 6 6 6 6 7 a torony 9 8 6 10 10 Motor "Ford- AA" GÁZ- AA GÁZ- AA GÁZ- AA GÁZ- 11 Erő, h.p. 40 40 40 40 85 Maximális sebesség, km / h: az országúton 36 36 40 40 45 felszínen 4.5 4 6 6 6 Teljesítmény tartalék autópályán, km 180 200 230 250 300 A T-38 harckocsi főbb módosításai: T-38 - lineáris kétéltű tank (1936, 1937, 1939); SU-45 - önjáró tüzérségi tartó (prototípus, 1936); T-38RT - harckocsi 71-TK-1 rádióállomással (1937); OT-38 - vegyi (lángszóró) tartály (prototípusok, 1935-1936); T-38M - lineáris harckocsi automatikus 20 mm-es TNSh-20 pisztollyal (1937); T-38M2 - lineáris tartály GAZ-M1 motorral (1938); T-38-TT - tartályok telemechanikus csoportja (1939-1940); ZIS-30 - önjáró fegyverek a "Komsomolets" traktoron (1941). Forrás: M.V. Kolomiets Sztálin „csodafegyvere”. A Nagy Honvédő Háború kétéltű tankjai T-37, T-38, T-40; Kétéltű harckocsik T-37, T-38, T-40 [Elülső ábra 2003-03]; M. B. Barjatyinszkij. Vörös Hadsereg kétéltűek. (Modell konstruktor); G.L. Kholyavsky "A világ tankjainak teljes enciklopédiája 1915 - 2000"; Svirin M. N. „Sztálin páncélpajzsa. A szovjet tank története 1937-1943”; Almanach "Páncélozott fegyverek"; Ivo Pejčoch, Svatopluk Spurný – Armored Technology 3, Szovjetunió 1919-1945; Chamberlain, Peter és Chris Ellis (1972) A világ tankjai, 1915-1945; Zaloga, Steven J.; James Grandsen (1984). Szovjet harckocsik és harcjárművek a második világháborúban.