A Queen Elizabeth csatahajók kezdete 2. rész
Erzsébet királynő, valószínűleg az első világháború vége után. A B toronyban található a repülőgép kilövőállása. Szerkesztői fotóarchívum
A hajó építésre engedélyezett változatában számos kompromisszum volt. Ez elvileg minden hajóról elmondható, mert mindig le kellett mondani valamiről, hogy mást szerezzen. Erzsébet királynő szuperdreadnoughtjai esetében azonban ezek a kompromisszumok sokkal nyilvánvalóbbak voltak. Viszonylag jobban jött ki...
..főtüzérség
Amint hamarosan kiderült, a teljesen új, 15 hüvelykes fegyverek létrehozásának kockázata indokolt volt. Az új tüzérség rendkívül megbízhatónak és pontosnak bizonyult. Ezt a bevált megoldások alkalmazásával és a túlteljesítés elutasításával érték el. A hordó viszonylag nehéz volt, annak ellenére, hogy viszonylag rövid, 42 kaliberű volt.
Az ágyútervezést néha „konzervatív” bírálatok érik. A hordó belsejét ezenkívül drótréteggel burkolták be. Ezt a gyakorlatot tömegesen csak a britek és a tőlük tanultak alkalmazták. Úgy tűnik, ennek a funkciónak az elavulást kellett volna jeleznie. A többrétegű csőből, minden további huzal nélkül összeállított fegyvereknek korszerűbbnek kellett lenniük.
Lényegében ez megegyezik a mindent vagy semmit páncélrendszer „feltalálásával” az Egyesült Államokban a XNUMX. század fordulóján, míg a világban csaknem fél évszázaddal korábban alkalmazták.
A középkorban a fegyvereket egyetlen fémdarabból öntötték. A kohászat fejlődésével egy ponton lehetővé vált a nagy átmérőjű vastag falú csövek precíz gyártása. Aztán feltűnt, hogy a több cső egymásra helyezése jóval nagyobb szakítószilárdságú kialakítást ad, mint egyetlen, azonos alakú és tömegű öntvény esetén. Ezt a technikát gyorsan adaptálták a hordók gyártásához. Valamivel később, a több rétegből összecsukható ágyúk feltalálása után valakinek az az ötlete támadt, hogy a belső csövet egy további erősen megfeszített huzalréteggel tekerjék be. A nagy szilárdságú acélhuzal összenyomta a belső csövet. A lövés során a rakétát kilökődő gázok nyomása pont az ellenkező irányba hatott. A kifeszített huzal kiegyensúlyozta ezt az erőt, magára véve az energia egy részét. Az ilyen megerősítés nélküli hordóknak kizárólag a következő rétegek szilárdságára kellett támaszkodniuk.
Kezdetben a drót használata lehetővé tette könnyebb ágyúk gyártását. Az idő múlásával a dolog megszűnt annyira nyilvánvalónak lenni. A huzal növelte a szerkezet szakítószilárdságát, de nem javította a hosszirányú szilárdságot. Hordó,
szükségszerűen egy helyen, közel a táskához megtámasztva, saját súlya alatt megereszkedett, aminek következtében a kivezetése nem volt egy vonalban a nadrágszárral. Minél nagyobb a kanyar, annál nagyobb a rezgés valószínűsége a lövés közben, ami a fegyver csőtorkolatának a Föld felszínéhez képest eltérő, teljesen véletlenszerű értékeit jelenti, ami viszont pontosságot jelent. . Minél nagyobb a magassági szögek különbsége, annál nagyobb a különbség a lövedékek hatótávolságában. A hordó megereszkedésének és az ezzel járó vibráció csökkentésének szempontjából úgy tűnik, hogy nincs huzalréteg. Ez volt az egyik érv az ellen, hogy elhagyjuk a fegyvertervezésből származó túlsúlynövekedést. Jobb volt egy másik csövet használni, amit kívülről vittek fel, ami nem csak a szakítószilárdságot növelte, hanem a hajlítást is csökkentette. Egyes haditengerészetek filozófiája szerint ez igaz volt. A briteknek azonban megvoltak a maguk sajátos követelményei.
A Királyi Haditengerészet nehéztüzérségének akkor is tudnia kellett tüzelni, ha a belső réteg elszakadt, vagy a cérna egy része elszakadt. A teljes hordó szilárdságát tekintve még a teljes belső eltávolítása sem jelentett semmit. A hordónak ki kellett tudnia lőni anélkül, hogy fennállna a szétszakadás veszélye. Erre a belső rétegre volt tekerve a drót. Ebben az esetben a hosszszilárdság növekedésének hiánya nem jelentett semmit, hiszen mindezt úgy alakították ki, hogy a belső réteg ne befolyásolja! Ráadásul más országokkal összehasonlítva a briteknél jóval szigorúbbak a biztonsági követelmények. A fegyvereket nagyobb tartalékkal tervezték, mint bárhol máshol. Mindez tovább növelte a súlyukat. Ugyanilyen követelmények mellett a feltekercselt drót eltávolítása (vagyis lemondása - a szerk.) nem jelentett súlymegtakarítást. Valószínűleg éppen az ellenkezője.
