Tesztvezetés Charles Goodyear felfedezése és Henry Ford kudarca

A természetes gumi a mai napig az autógumi fő összetevője.

Az olyan dél-amerikai felfedezők írásaiban, mint Eranando Cortez, olyan gyantagolyókkal játszó bennszülöttek történeteit találhatjuk, amelyekkel csónakjukat is bevonják. Kétszáz évvel később egy francia tudós egy fát írt le Esmeralda tartományban, amelyet a helyiek hevének neveztek. Ha kérgében bemetszéseket végeznek, fehér, tejszerű gyümölcslé kezd kifolyni belőlük, amely kemény és sötét lesz a levegőben. Ez a tudós hozta el e gyanta első tételeit Európába, amelyet az indiánok ka-hu-chu-nak (folyó fa) neveznek. Kezdetben csak ceruzatörlő eszközként használták, de fokozatosan sok más alkalmazást is megszerzett. A legnagyobb felfedezés ezen a területen azonban az amerikai Charles Goodyearé, aki rengeteg pénzt költött különféle kémiai kísérletekre a gumi feldolgozására. A történelem szerint legnagyobb munkája, a vulkanizálásnak nevezett kémiai folyamat felfedezése véletlenül történt jóval azelőtt, hogy a Dunlop megkezdte volna a gumiabroncsok gyártását. Az 30-as években, a Goodyear laboratóriumi kísérletei során, egy darab gumi véletlenül beleesett egy olvadt kénes tégelybe, furcsa, szúrós szagot árasztva. Úgy dönt, hogy mélyebben megvizsgálja, és felfedezi, hogy a szélei megégtek, de a mag erős és rugalmas lett. Több száz kísérlet után a Goodyear képes volt meghatározni a helyes keverési arányt és hőmérsékletet, amelyen a gumi megolvadás vagy elszenesedés nélkül megváltoztathatja tulajdonságait. Goodyear munkájának gyümölcseit egy gumi lapra nyomtatta, és egy másik kemény szintetikus kaucsukba tekerte. Az ilyen módon fokozatosan feldolgozott gumi (vagy gumi, ahogy nevezhetjük, bár a kifejezést a teljes termékre is használják) széles körben bekerült az emberek életébe, cumik, cipők, védőruhák és így tovább gyártására szolgál. Tehát a történet a Dunlopra és a Michelinre nyúlik vissza, akik ezt az abroncsot termékeik anyagának tekintik, és mint látni fogjuk, egy jó gumiabroncs-társaság később a Goodyear nevét kapja. Minden tekintet a Putumayo régióra, Brazília, Ecuador, Peru és Kolumbia határán van. Az indiánok már régóta kinyerik a gumit a brazil hevea vagy a hevea brasiliensis közül, ahogyan tudományos körökben nevezik. A brazil kaucsuk nagy részét több mint 50 éve gyűjtötték össze Parao faluban, és itt mennek a Michelin, a Metzeler, a Dunlop, a Goodyear és a Firestone ebből a varázslatos anyagból. Ennek eredményeként hamarosan kibővült, és egy speciális, 400 km hosszú vasútvonalat irányítottak hozzá. Hirtelen a portugál gyarmati kormány új jövedelmet tudott termelni, és a gumi gyártása prioritássá vált. A Hevea ezen a területen azonban vad és rendszertelenül növekszik, rendkívül nagy területeken terjed. Növekedésük érdekében a brazil hatóságok több tízezer indiánt szállítottak jövedelmező területekre, és ezzel egész Brazília településeket pusztítottak.

Brazíliától a Távol-Keletig

Kis mennyiségben ebből az őshonos növényi gumiból a németek által támogatott belga Kongóból származnak. A természetes gumibányászat igazi forradalma azonban a britek munkája, akik a távol-ázsiai-csendes-óceáni térségben több nagy szigeten, így Borneón és Szumátrán is megkezdik a bányászat művelését.

Az egész a királyi kormány titkos hadműveletének eredményeként indult, amely régóta tervezte gumigyárak telepítését a délkelet-ázsiai angol és holland gyarmatokon, ahol az éghajlat Brazíliához hasonló. Egy angol botanikust Brazíliába küldtek, és azzal az ürüggyel, hogy mohába és banánlevélbe csavart orchideákat szállított, 70 000 hevea magot sikerült exportálnia. Hamarosan 3000 gondosan elültetett mag csírázott ki a Kew Gardens pálmaházában, és ezeket a palántákat Ceylonba szállították. Majd a kinőtt palántákat Délkelet-Ázsiába ültetik, és ezzel megkezdődik a természetes gumi termesztése. A szóban forgó kitermelés a mai napig itt koncentrálódik - a természetes gumi több mint 80%-át Délkelet-Ázsiában állítják elő - Thaiföldön, Malajziában és Indonéziában. A heves azonban sűrű művelt földsorokba rendeződik, és a gumikitermelés sokkal gyorsabb és hatékonyabb, mint Brazíliában. 1909-re több mint 400 millió fa nőtt a területen, és a brazíliai kizsákmányoló munkásokkal ellentétben a maláji gumibányászat a vállalkozói szellem példája – a vállalatok részvénytársaságokként szerveződnek, a londoni tőzsdén jegyzik, és a befektetések rendkívül magas hozam. Ráadásul a betakarítás egész évben történhet, ellentétben Brazíliával, ahol a hat hónapos esős évszakban erre nincs lehetőség, Malájában pedig a dolgozók jól élnek és viszonylag jó fizetést is kapnak.

A természetes gumi kitermelése némileg hasonlít az olajkitermeléshez: a piac hajlamos a fogyasztás növelésére, és erre új mezők keresésével vagy új ültetvények telepítésével válaszol. A rendszerbe való belépéshez azonban van idő, azaz legalább 6-8 évre van szükségük az első betakarításhoz, mielőtt piacra lépnek és csökkentik az árakat. Sajnos a szintetikus gumi, amelyről az alábbiakban beszélünk, a szintetikus kémia azon kevés termékei közé tartozik, amelyek nem képesek elérni a természet legértékesebb tulajdonságait, és nem hagynak alternatívát. A mai napig senki sem hozott létre megfelelő anyagokat a 100%-os helyettesítésre, ezért a különféle gumiabroncsok előállításához használt keverékek eltérő arányban tartalmaznak természetes és szintetikus termékeket. Emiatt az emberiség teljes mértékben függ az ázsiai ültetvényektől, amelyek viszont nem sebezhetetlenek. A hevea törékeny növény, és a brazilok még emlékeznek azokra az időkre, amikor minden ültetvényüket elpusztította egy speciális fej – emiatt ma már nem tartozik a nagy termelők közé az ország. Európában és Amerikában nem csak mezőgazdasági, hanem pusztán technológiai okok miatt is kudarcot vallottak a mai napig az egyéb helyettesítő növények termesztésére tett kísérletek – az abroncsgyárak ma már a nehéz üzemek sajátosságainak megfelelően dolgoznak. A második világháború alatt Japán nagy termőterületeket foglalt el, és arra kényszerítette őket, hogy drasztikusan csökkentsék az autóhasználatukat, indítsanak újrahasznosítási kampányt, és alternatívákat keressenek. A kémikusoknak sikerül létrehozniuk a szintetikus gumik egy csoportját, és pótolniuk a hiányt, de ahogy már mondtuk, egyetlen keverék sem helyettesítheti teljesen a kiváló minőségű természetes gumikat. Már az XNUMX-ben megszűnt a minőségi szintetikus gumi intenzív fejlesztési programja az Egyesült Államokban, és az ipar ismét a természetes gumitól vált függővé.

Henry Ford kísérletei

De ne lássuk előre az eseményeket – még a múlt század 20-as éveiben az amerikaiak megszállottan vágytak arra, hogy maguktól termesszék a heveát, és nem akartak a britek és a hollandok szeszélyeitől függni. Harvey Firestone iparos Henry Ford ösztönzésére sikertelenül próbált guminövényeket termeszteni Libériában, Thomas Edison pedig vagyona nagy részét arra fordította, hogy más, Észak-Amerikában termeszthető növényeket keressen. Ezen a téren azonban maga Henry Ford szenvedett a legtöbbet. 1927-ben Brazíliában finanszírozott egy Fordland nevű több millió dolláros projektet, ahol az angol Henry Wickmannek sikerült kihúznia az ázsiai gumiipart kiváltó hevea magjait. Ford egy egész várost épített fel utcákkal és házakkal, gyárakkal, iskolákkal és templomokkal. Hatalmas területeket vetnek be a Holland Kelet-Indiából származó első osztályú magvak millióival. 1934-ben minden sikert ígért a projektnek. És akkor megtörténik a helyrehozhatatlan - a legfontosabb dolog a növények lenyírása. Mint a pestis, egyetlen év alatt elpusztítja az összes ültetvényt. Henry Ford nem adta fel, és tett egy második kísérletet, még nagyobb léptékben, hogy még nagyobb várost építsen és még több növényt ültessen.

Az eredmény ugyanaz, és továbbra is fennáll a távol-keleti monopólium, mint a természetes kaucsuk fő termelője.

Aztán jött a második világháború. A japánok elfoglalták a területet, és az amerikai gumiipar teljes létét veszélyeztették. A kormány hatalmas újrahasznosítási kampányt indít, de az ország továbbra is súlyos gumitermék-hiánnyal küzd, beleértve a szintetikus termékeket is. Amerikát az ezt követő kizárólagos nemzeti megállapodások és társulások mentették meg a szintetikus ipar gyors létrehozásának gondolata miatt – a háború végére a gumitermelés több mint 85%-a ebből származott. A program akkoriban 700 millió dollárba került az Egyesült Államok kormányának, és korunk egyik legnagyobb mérnöki vívmánya volt.

(követni)

Szöveg: Georgy Kolev