Toyota Supra Mk4 – miért mentél el?

Nem egy legendát írtak már erről a rendkívüli gépről egyenesen a szaké szülőhelyéről. Az autós sajtóban és a szédítő erő és sebesség szerelmeseit tömörítő vitafórumokon újra és újra megjelennek információk "Európa legerősebb Toyota Suprájáról". A turbófeltöltős, 280 lóerős motor, amely ehhez a modellhez tartozik, néhol 2, 3, néha 4-szeres csillagászati ​​1200-1300 LE-re gyorsul!

Ijesztő belegondolni, hogy mi történik egy ilyen autóval gyorsítás közben, mert már a 280 lóerős változatban a 100 km-es sprint nem tartott 6 másodpercnél tovább.

Nem is olyan régen a piac legmegbízhatóbb autóit gyártó Toyota a közelmúltban némileg elhalványult a nagysebességű közösségben. Igen, a kompakt Corolla vagy a városi Yaris sportos változatai az Ön szívét is megdobogtatják, de az ikonikus Suprához képest inkább tuningolt játékok, semmint igazi ragadozó sportautók. Az MR2 vagy a Celica valamivel jobb gépek az izgalmakra vágyóknak, de még mindig nem azon a szinten, amit a Supra képviselt 15 évvel ezelőtt. Valójában az 1993-2002-ben (Európában 1998-ig) gyártott Toyota Supra negyedik generációjának hanyatlásával véget ért a valódi tokiói sportautók kora.

Senkit sem kell meggyőzni arról, hogy a negyedik generációs Supra egy olyan autó volt, amely sok érzelmet keltett. Amikor 1992 decemberében 20 gyártás előtti autó megjelent a piacon, már akkor lehetett tudni, hogy ez egy rendkívüli és hihetetlenül izgalmas autó lesz. Amikor 1993 áprilisában végre elkezdődött a gyártás, a Supra keresett volt az autóipari kiadványok körében, akik igyekeztek a lehető legtöbbet kipréselni belőle. Az egyik ilyen szerkesztői tesztben az amerikai "Car and Driver" újságíróinak sikerült a maximális energiát kipréselnie a Supra tartályban lévő minden milliliter benzinből - a 330 lóerős "Supra" mindössze 96 másodperc alatt gyorsult fel 4.6 km-re / h, ami a gyári adatoknál közel 0.3 másodperccel jobb eredményt jelent. Ez önmagában is rendkívüli érzelmeket vetített előre.

A Supra Mk4 már az első érintkezéstől kezdve rengeteg lehetőséget mutatott meg – a tiszta sziluett erőteljes fényszórókkal elöl és az arrogáns, opcionális hátsó légterelő nem hagyott olyan illúziókat, hogy ez egy áttörő autó lesz.

A motorháztető alatt hathengeres soros motorok dolgozhattak, amelyek kiviteltől és céltól függően 224-től 324 LE-ig fejlődhetnek. Még a 2JZ-GE szimbólummal jelölt leggyengébb szívómotor-változat is lehetővé tette, hogy az autó 240 km/h feletti sebességre gyorsuljon. A 2JZ-GTE jelzésű turbós változatnál a végsebességet elektronikusan 250 km/órára korlátozták, de a szakértők szerint e blokkolás nélkül a Supra akár 285 km/órát is elérhet.

Így vagy úgy, a turbófeltöltős egységet a 90-es évek elején az egyik legsokoldalúbbnak tartották. A két, egymás után bekapcsolódó turbófeltöltővel (az első 1.8 ezres, a második kb. 4 ezres fordulatszámon) 430 - 440 Nm-es nyomatékú Supra szinte csúzliként rohant előre! Ennek a megoldásnak köszönhetően szinte teljesen ki lehetett küszöbölni a turbó-lag jelenséget.

A turbófeltöltős egységek közül a gyengébb, 280 lóerős teljesítményt elsősorban a japán és az európai piacra szánták. Erősebb, 324 lóerős, főként az Egyesült Államokba, valamint Európába exportálták.

Supra 2002-ben halt meg. A konszern vezetése, figyelve a modell iránti lineárisan csökkenő érdeklődést, és figyelembe véve a multifunkcionális autók növekvő divatját, úgy döntött, hogy leállítja a Supra gyártását. A szög a koporsóban is szigorodtak a kipufogógáz-kibocsátási normákon, aminek sajnos a Supra nem felelt meg. Az Európába irányuló export 1998-ban megszűnt, és a következő négy évben (2002 augusztusáig) a modellt Japánban gyártották és kínálták.

A magas üzemanyag-fogyasztás, a magas biztosítási díjak és a pótalkatrészekkel kapcsolatos problémák nem csak azok, akik aggodalomra adnak okot azoknak, akik most egy szupersport Toyotát próbálnak vásárolni. A legnagyobb probléma az... jó állapotú példányt találni, pl. eredeti. Mert sajnos nem sok van belőlük.