Zárja le a felső mennyezetet, 10. rész

A tervezés és a beszerzés csúcspontja 1936-39. voltak többek között 90 mm-es kaliberű légvédelmi ágyúk. Berendezés, amely lehetővé teszi a légvédelmi rendszerek hatékony védelmét nagy városi és ipari központokban.

A „Wojsko i Technika Historia”-ban 2018-ban „Csukd be a felső plafont…” általános címmel megjelent cikksorozatban szinte minden téma közvetlenül kapcsolódik a lengyel közepes és nagy kaliberű légvédelmi tüzérséghez, valamint a kapcsolódó témákhoz. tűztámogató berendezésekről volt szó. Az ambiciózus modernizációs program által felkarolt Lengyel Fegyveres Erők egy sor hullámvölgyön mentek keresztül, amelyek közvetlen hatást gyakoroltak békeidőbeli formájukra és fegyveres konfliktusok során folytatott harci hatékonyságára. A fenti ciklust lezáró cikkben a szerző bemutatja a második Lengyel Köztársaság modern légvédelmi rendszerének a semmiből megalkotott utolsó elemeit, és összefoglalja az 1935-1939-ben tett erőfeszítéseket.

Az Országos Népjóléti Szolgálat 17. december 1936-i ülésén ismét szóba került a korábban február 7-én és július 31-én tárgyalt honvédelmi terület (OPL OK) kérdése. A beszélgetés során ismét szóba került az alakulatok, különösen a gyalogos hadosztályok levegőjéből származó fenyegetések elleni védekezés témaköre. A KSUS által korábban jóváhagyott számítások szerint minden DP-nek 4 szakaszonként 40 mm 2-es ágyúval kellett rendelkeznie. Itt egy érdekes javaslat hangzott el, hogy a közepes magasságban és a 40 mm-es lövegek hatásos hatótávolságán túli távolságok megfelelő tűzerősségéhez egy hadosztálynak ezenkívül legalább egy külön 75 mm-es mozgóágyúból álló üteggel kell rendelkeznie. A posztulátum helyesnek tűnt, hiszen így nemcsak bombázórepülőgépeket, hanem tüzérségi felderítést is kellett volna ellensúlyoznia, ami nem kisebb gondot okozott az aktív egységeknek.

A Starachowice légvédelmi ágyúk gyártása előtt 75 mm kaliberben 75 mm wz. 97/25 képezte a lengyel légvédelmi rendszer alapját.

A lengyel hadsereg szerint a felderítő járművek átlagosan körülbelül 2000 m magasságban működtek, és a 40 mm-es ágyúk hatótávolságán belül voltak (ennek a fegyvernek az elméleti hatótávolsága 3 km volt). A probléma az, hogy a fent említett magasságból történő megfigyelést az ellenséges állásoktól 4-6 km távolságban végezték. Ez a távolság messze meghaladta a wz-t. 36. Az eredményes működés érdekében a közepes magasságú lövegekből álló üteg parancsnokának saját megfigyelési és jelentési ponttal kellett rendelkeznie, amely az ellenséges légierő aktuális mozgásairól adatokat gyűjtött, legalábbis a rábízott tevékenység részeként. hogy lefedje a nagy részét. A támaszpont itt egy olyan technika volt, amely túllépett a direkt megfigyelő lövés klasszikus keretein, és lehetővé tette a fülből való lövést (akusztikus eszközök). Innen az a következtetés, hogy a tanulóknak autonóm akkumulátorokat kellett volna használniuk, bár a légvédelmi szervezés ezen szintjén nem vették figyelembe az éjszakai munkát (megfelelő irányzékok, reflektorok stb. hiánya).

Sajnos a DP feletti légtér aktív lefedésének megerősítése csak a bővítési program utolsó, harmadik szakaszában kellett volna. Az első a nagy taktikai egységek 40 mm-es felszereléssel való felszerelésére összpontosított, a második pedig az akkumulátorok fegyvereinek 6 vagy 8 darabig történő feltöltésének szakasza. A harmadik szakasz a 75 mm-es vagy annál nagyobb kaliberű légvédelmi rendszerek ellátása a hadsereg, az SZ tartalék és a DP végső szakaszában. A harmadik szakaszt konkretizálva bizonyos feladathierarchia is jellemezte:

• • Varsó légvédelmének előkészítése és az alább megjelölt egyéb fontos objektumok légvédelmének megszervezésével kapcsolatos munka megkezdése;
  • hadműveleti szintű nagy alakulatok légvédelmi tüzérséggel való felszerelése és SZ tartalék létrehozása;
  • az ország többi részének felkészítése a légvédelemre;
  • a nagy taktikai egységek felszerelése további 75 mm-es légvédelmi fegyverekkel.

Emlékeztetni kell arra, hogy 1936 végén, jóval a „Z” mozgósítási terv bevezetése előtt volt kapcsolat a 33. lövészhadosztályhoz, így a becsült igény a következő volt: 264 db 40 mm-es löveg a DP-hez, 78 db 40 db 13 mm-es löveg BC-hez, 132 db 75 mm-es fegyver a DP-hez. A motoregységek (RM) nem szerepeltek a számításokban, bár az emelés nyitva maradt.

BC számok 15-ig.

Nem kevésbé volt érdekes a helyzet az ún. nagy operatív egység, i.e. külön hadműveleti csoport vagy hadsereg, amelynek létszámát H vagy R esetében kezdetben 7 főben határozták meg. Mindegyiknek 1-3 saját vegyes hadosztálya volt, amelyek összlétszáma nem haladhatja meg a 12-t. mindegyik összetétele a következő volt: 3 üteg 75 mm-es löveg - 4 ágyú, 1 keresőlámpa társaság 150 cm - 12 állomás, 1 üteg 40 mm-es lövegből - 6 ágyú (3 szakasz). Összesen 144 db 75 mm-es löveg, 144 db 150 cm-es keresőlámpa, 72 db 40 mm-es ágyú és 144 db nehézgéppuska. A legtöbb újítás azonban az OK NW és VL szintjén jelenik meg, amelyek mindegyike keleti és nyugati irányba oszlik, kiemelve az ellenséges repülési műveletek három fő területét (1. táblázat). A főparancsnoknak É vagy R esetén 5 nehéz légelhárító tüzér százada legyen, amelyek elsődleges feladata a veszélyes irányban elhelyezkedő szabályozó központok védelme. Minden ÉNy-i tartaléksornak 3 db 90-105 mm-es lövegből álló ütegből (12 löveg), 1 db 150 cm-es reflektorból és 1 db 40 mm-es lövegből álló ütegből (6 löveg) kellett állnia.

Összesen: 60 db 90-105 mm-es löveg, 60 db 150 cm-es keresőlámpa, 30 db 40 mm-es és 60 db nehézgéppuska. Végül az ellenséges repülőgépek által teljes mértékben elérhető belső régió, amely 10 ún. régiók és 5 szigorú városközpont. Ez utóbbiak főként a kommunikációs központok és az állam létfontosságú központjainak rovására kerültek be a tervbe, amelyeknek legalább minimális védelmet kellett volna biztosítani a levegőből származó fenyegetések ellen. A hazai igényeket figyelembe véve kétféle egységet kellett volna létrehozni: könnyű csoportok 75 mm-es félig álló vagy mobil lövegekből álló század formájában - 3 üteg, 1 keresőlámpa társaság - 12 oszlop, 1 40-es üteg. mm-es fegyverek és 6 fegyver; azonos összetételű nagy hatótávolságú csoportok, de a 90-105 mm-es légvédelmi ágyúknak fel kell váltaniuk a 75 mm-es ágyúkat.

Összességében a Második Nemzetközösség légvédelmi esernyőjének utolsó eleme 336 darab 75 mm-es ágyúból, 48 90-105 mm-es ágyúból, 300/384 150 cm-es keresőből és 384 nehézgéppuskából állt. Összességében a „Légelhárító Tüzérség Új Szervezetére” vonatkozó teljes javaslat végrehajtása az volt, hogy 1356 WP légvédelmi ágyút, 504/588 légvédelmi reflektort és 654 nehézgéppuskát vonzzanak az ütegek lőállásainak védelmére. magasság. magassága akár 800 m. az NKM 20 mm-es nehézgéppuska egy részének cseréjére. A cikkben foglalt értékek mindenképpen lenyűgözőek voltak, míg az új békeszervezet megvalósításának kezdeti szakaszának éveit, legalábbis az 1937-1938 közötti időszakra, a beérkező 40 mm-es felszerelés fogadására és felgyorsítására kellett volna fordítani. a személyzet képzése.