Dalmor az első lengyel vonóhálós technológus.

Dalmor vonóhálós hajó és feldolgozó üzem a tengeren.

A lengyel halászflotta nem sokkal a második világháború vége után kezdett talpra állni. A feltárt és kijavított roncsokat horgászatra alakították át, a hajókat külföldről vásárolták meg, és végül hazánkban kezdték meg építeni. Elmentek tehát a Balti- és az Északi-tenger horgászterületeire, és hazatérve hordóban sózott halat vagy friss, csak jéggel borított halat hoztak. Idővel azonban egyre nehezebbé vált a helyzetük, hiszen a közeli horgászterületek kiürültek, a halban gazdag területek pedig messze voltak. A közönséges vonóhálós halászhajók ott keveset csináltak, mert a kifogott árut nem tudták a helyszínen feldolgozni, vagy huzamosabb ideig hűtött rakterekben tárolni.

Ilyen modern egységeket már gyártottak a világon az Egyesült Királyságban, Japánban, Németországban és a Szovjetunióban. Lengyelországban még nem léteztek, ezért a 60-as években hajógyáraink úgy döntöttek, hogy elkezdenek vonóhálós halászüzemeket építeni. A szovjet hajótulajdonostól kapott feltételezések alapján ezeknek az egységeknek a tervét 1955-1959-ben a gdanski 1. számú Központi Hajóépítési Igazgatóság szakemberei dolgozták ki. Master of Science angol nyelven Wlodzimierz Pilz egy olyan csapatot vezetett, amelyben többek között Jan Pajonk, Michał Steck, Edvard Swietlicki, Augustin Wasiukiewicz, Tadeusz Weichert, Norbert Zielinski és Alfons Znaniecki mérnökök voltak.

Az első vonóhálós feldolgozóüzemet Lengyelország számára a gdyniai Połowów Dalecomorskich "Dalmor" cégnek kellett átadni, ami nagy érdeme volt a lengyel halászati ​​ágazat számára. 1958 őszén az üzem több szakembere felkereste a szovjet technológiás vonóhálós hajókat, és megismerkedett működésükkel. A következő évben az épülő hajó leendő műhelyvezetői Murmanszkba mentek: Zbigniew Dzvonkovsky, Cheslav Gaevsky, Stanislav Perkovsky kapitányok, Ludwik Slaz szerelő és Tadeusz Schyuba technológus. A Northern Lights gyárban hajókáztak az új-fundlandi horgászterületekre.

A Dalmor és a gdanski hajógyár között egy ilyen osztályú hajó építésére vonatkozó szerződést 10. december 1958-én írták alá, és a következő év május 8-án a gerincét a K-4-es siklón fektették le. A vonóhálós feldolgozóüzem építői: Janusz Belkarz, Zbigniew Buyajski, Witold Šeršen és Kazimierz Beer vezető építőmester.

A legnehezebb dolog ennek és a hasonló egységek gyártásánál az új technológiák bevezetése volt a következő területeken: halfeldolgozás, fagyasztás - halak gyors fagyasztása és alacsony hőmérséklet a rakterekben, horgászfelszerelés - a halászattól eltérő halászati ​​​​típusok és módszerek. az oldal. vonóhálós halászhajók, gépterek - nagy teljesítményű főhajtóművek és áramfejlesztő egységek távirányítóval és automatizálással. A hajógyárnak komoly és tartós problémái is voltak számos beszállítóval és együttműködővel. Az ott telepített eszközök és mechanizmusok közül sok prototípus volt, és a szigorú valutakorlátozások miatt nem tudták azokat importtal helyettesíteni.

Ezek a hajók jóval nagyobbak voltak, mint az eddig építettek, műszaki színvonalukat tekintve pedig a világ többiekéit is meghaladták, sőt meg is haladták. Ezek a nagyon sokoldalú B-15 vonóhálós vonóhálók igazi felfedezésgé váltak a lengyel halászatban. Akár 600 m mélységben is horgászhattak a legtávolabbi horgászatokon is, és ott is maradhattak sokáig. Ennek oka a vonóhálós halászhajó méreteinek növekedése, és ezzel egyidejűleg a hűtő- és fagyasztóberendezések bővítése minden rakterében. A feldolgozás alkalmazása meghosszabbította a hajó halászatban való tartózkodásának idejét a halliszt gyártás miatti nagy súlyvesztés miatt. A hajó kibővített feldolgozó részlege több nyersanyag utánpótlást igényelt. Ezt első alkalommal egy tatrámpa használatával érték el, amely lehetővé tette nagy mennyiségű rakomány fogadását még viharos körülmények között is.

A technológiai berendezések a farban helyezkedtek el, és többek között egy köztes raktár a halak kagylójégben történő tárolására, egy filéző, egy árok és egy fagyasztó. A tat, a válaszfal és a tornaterem között volt egy halliszt üzem liszttartállyal, a hajó középső részében pedig egy hűtőgépház, amely lehetővé tette a filék vagy egész halak tömbökbe történő fagyasztását hőmérsékleten. -350 C. Három -180 C-ra hűtött raktér űrtartalma megközelítőleg 1400 m3, hallisztes raktér 300 m3 volt. Minden raktérben volt nyílás és felvonó, amelyeket a fagyott blokkok kirakására használtak. A feldolgozó berendezéseket a Baader szállította: töltőanyagokat, hámlasztókat és nyúzókat. Nekik köszönhetően napi 50 tonna nyers hal feldolgozására volt lehetőség.