Ezt az önjáró egységet 1942-ben fejlesztették ki a páncéltörő védelem megerősítése érdekében, a T-IV harckocsi alapján hozták létre, és nagyon alacsony hegesztett hajótesttel rendelkezik, az elülső és az oldalsó páncéllemezek racionális dőlésével. Az elülső páncél vastagsága csaknem másfélszeresére nőtt a harckocsi páncéljához képest. A harctér és a vezérlőrekesz a szerelvény elején, az erőtér ennek hátuljában volt. A harckocsirombolót egy 75 mm-es, 48 kaliberű csőhosszúságú páncéltörő ágyúval szerelték fel, amelyet a harctérben lévő szerszámgépre szereltek fel. Kívül a fegyvert egy hatalmas öntött maszk borította.
Az oldalak páncélvédelmének fokozása érdekében további képernyőket szereltek fel az önjáró egységre. Kommunikációs eszközként rádióállomást és tank kaputelefont használt. A háború végén a harckocsirombolók egy részére 75 mm-es, 70 kaliberű csövű ágyút szereltek fel, hasonlóan a T-V Panther harckocsihoz, de ez negatívan befolyásolta a futómű megbízhatóságát, a front amelyek görgői a súlypont előretolódása miatt már túlterheltek voltak. A tankrombolót 1942-ben és 1943-ban sorozatban gyártották. Összesen több mint 800 gépet gyártottak. A harckocsihadosztályok páncéltörő egységeiben használták őket.
1943 decemberében a PzKpfw IV közepes harckocsi alapján kifejlesztették egy új önjáró tüzérségi szerelvény prototípusát, a IV harckocsirombolót. Ezt az önjáró fegyvert kezdetben új típusú rohamlövegként hozták létre, de azonnal harckocsirombolóként kezdték használni.A harckocsi alapváza gyakorlatilag változatlan maradt. A Tank Destroyer IV-nek alacsony profilú, teljesen páncélozott kabinja volt, új típusú öntött palásttal, amelybe egy 75 mm-es Pak39-es páncéltörő ágyút helyeztek be. A járművet ugyanolyan mobilitás jellemezte, mint az alaptartályt, azonban a súlypont előretolódása az első görgők túlterheléséhez vezetett. 1944-ben a Fomag 769 sorozatjárművet és 29 alvázat gyártott. 1944 januárjában az első sorozatos harckocsirombolók beléptek az Olaszországban harcoló Hermann Goering hadosztályba. A páncéltörő hadosztályok részeként minden fronton harcoltak.
1944 decembere óta a Fomag cég megkezdte az IV tankromboló modernizált változatának gyártását, amelyet egy 75 mm-es Pak42 L / 70 hosszú csövű ágyúval szereltek fel, amelyet Panther közepes harckocsikra szereltek fel. A jármű harci súlyának növekedése azt jelentette, hogy a hajótest elején lévő gumibevonatú közúti kerekeket acélra kellett cserélni. Az önjáró lövegeket kiegészítésképpen egy MG-42 géppuskával szerelték fel, amelyből a rakodóajtóban lévő lőnyíláson keresztül lehetett tüzelni. A későbbi gyártású autóknak csak három támasztógörgőjük volt. Az erősebb fegyverzet ellenére a Panther tank fegyveres modelljei szerencsétlen megoldást jelentettek az íj túlsúlya miatt.
Az első sorozat „Jagdpanzer” IV/70(V).
1944 augusztusától 1945 márciusáig a Fomag 930 db IV/70 (V) harckocsit gyártott. Az első harci egységek, amelyek új önjáró lövegeket kaptak, a nyugati fronton harcoló 105. és 106. harckocsidandár volt, ugyanakkor az Alkett felajánlotta a IV. harckocsiromboló saját változatát. Autója - IV / 70 (A) - a Fomag cégétől teljesen eltérő formájú, 28 tonnát nyomott, magas páncélozott kabinnal rendelkezett.A IV / 70 (A) önjáró lövegeket augusztustól sorozatban gyártották. Tank Destroyer IV 1944-től 1945 márciusáig. Összesen 278 darabot gyártottak. Harcerő, páncélvédelem, erőmű és futómű tekintetében a módosításaik o6 önjáró lövegei teljesen hasonlóak voltak. Az erős fegyverzet igen népszerűvé tette őket a Wehrmacht páncéltörő egységeiben, amelyek mindkét járművet megkapták. Mindkét önjáró fegyvert aktívan használták az ellenségeskedésben a háború utolsó szakaszában.
1944 júliusában Hitler elrendelte a PzKpfw IV harckocsik gyártásának korlátozását, helyette a Jagdpanzer IV / 70 harckocsirombolók gyártását szervezte meg. A helyzetbe azonban beavatkozott a Panzerwaffe főfelügyelője, Heinz Guderian, aki úgy vélte, hogy a StuG III önjáró lövegek megbirkóznak a páncéltörő funkciókkal, és nem akarják elveszíteni a megbízható „négyeseket”. Ennek eredményeként a harckocsirombolót késéssel engedték szabadon, és megkapta a „Guderian Ente” („Guderian hibája”) becenevet.
A PzKpfw IV gyártását 1945 februárjában tervezték korlátozni, és az addigra elkészült összes hajótestet át kell küldeni Jagdpanzer IV/70(V) harckocsirombolókká. (A) és (E). A tervek szerint a harckocsikat fokozatosan önjáró fegyverekre cserélnék. Ha 1944 augusztusában 300 önjáró löveg gyártását tervezték 50 harckocsihoz, akkor 1945 januárjára az aránynak tükörré kellett válnia. 1945 februárjában már csak 350 darab Jagdpanzer IV/70(V) gyártását tervezték, a hónap végén pedig a Jagdpanzer IV/70(E) gyártását.
„Jagdpanzer” IV/70(V) végleges változat, 1945. márciusi szám
De már 1944 nyarán a helyzet a frontokon olyan katasztrofálissá vált, hogy sürgősen felül kellett vizsgálni a terveket. Addigra a „Négyes” üzem egyetlen gyártója, a „Nibelungen Werke” megkapta a feladatot, hogy folytassa a tartályok gyártását, ezzel elérve a havi 250 jármű szintjét. 1944 szeptemberében a Jagdpanzer gyártási terveket feladták, és október 4-én a Fegyverzeti Minisztérium harckocsibizottsága ezt bejelentette. hogy ezentúl a kiadás csak három típusú alvázra korlátozódik: 38(1) és 38(d). „Panther” II és „Tigris” II.
"Jagdpanzer" IV/70(A) prototípus, képernyő nélküli változat
1944 novemberében a Krupp cég kidolgozott egy projektet egy önjáró fegyverhez a Jagdpanzer IV / 70 (A) alvázon, de egy 88 mm-es 8,8 cm-es KwK43 L / 71 ágyúval volt felfegyverezve. A fegyvert mereven rögzítették, vízszintes célzószerkezet nélkül. A hajótest és az utastér elülső részét átalakították, a vezetőülést meg kellett emelni.
"Jagdpanzer" IV/70. módosítások és gyártás.
A sorozatgyártás során a gép kialakítása módosult. Kezdetben az autókat négy gumibevonatú támasztógörgővel gyártották. Később teljesen fém hengereket használtak, és hamarosan háromra csökkent a számuk. Nem sokkal a tömeggyártás megkezdése után az autókat abbahagyták a zimmerites bevonattal. 1944 végén a kipufogócsövet kicserélték, és a PzKpfw IV Sd.Kfz.161/2 Ausf.J. közös lángfogóval szerelték fel. 1944 novembere óta négy fészket helyeztek el a kabin tetején egy 2 tonnás daru felszereléséhez. Megváltozott a ház elején található féktérburkolatok formája. Ezzel egy időben a burkolatok szellőzőnyílásait is eltávolították. Vontató fülbevaló megerősítve. A harci rekeszre vászon napellenzőt lehetett kifeszíteni, hogy megvédjen az esőtől. Minden autó szabványos 5 mm-es oldalszoknyát („Schuerzen”) kapott.
„Jagdpanzer” IV/70 fegyverzetprojekt 88 mm-es Pak 43L/71 fegyverrel
Miután a Jagdpanzer IV vezetőkerekei elfogytak, 1945. február végén-március elején a PzKpfw IV Ausf.N. Ezenkívül a gépeket kipufogófedéllel látták el, és a kabintetőn lévő látófedél kialakítását is megváltoztatták.
A "Jagdpanzer" IV / 70 tankrombolók gyártását a "Vogtlandische Maschinenfabrik AG" cég Plauen-ben, Szászországban tervezték bevetni. A kiadás 1944 augusztusában kezdődött. Augusztusban 57 autót szereltek össze. Szeptemberben a kibocsátás 41, 1944 októberében pedig elérte a 104 autót. 1944 novemberében és decemberében 178, illetve 180 darab Jagdpanzer IV/70-et gyártottak.
„Jagdpanzer” IV/70(A) két görgővel, belső lengéscsillapítóval
és hálós képernyők
1945 januárjában a gyártást 185 járműre növelték. Februárban a termelés 135 járműre, márciusban pedig 50-re esett vissza. 19. március 21-én, 23-én és 1945-án a Plauen-i üzemeket súlyosan bombázták, és gyakorlatilag megsemmisültek. Ugyanakkor bombatámadásokat hajtottak végre vállalkozók ellen, például a friedrichshafeni "Zahnradfabrik" cégnél, amely sebességváltókat gyártott.
A katonáknak összesen 930 Jagdpanzer IV/70(V)-et sikerült kiszabadítaniuk a háború végéig. A háború után több autót adtak el Szíriának, valószínűleg a Szovjetunión vagy Csehszlovákián keresztül. Az elfogott járműveket a bolgár és a szovjet hadseregben használták. A "Jagdpanzer" IV/70(V) alváz számai a 320651-321100 tartományban voltak.
Ezt az önjáró egységet 1942-ben fejlesztették ki a páncéltörő védelem megerősítése érdekében, a T-IV harckocsi alapján hozták létre, és nagyon alacsony hegesztett hajótesttel rendelkezik, az elülső és az oldalsó páncéllemezek racionális dőlésével. Az elülső páncél vastagsága csaknem másfélszeresére nőtt a harckocsi páncéljához képest. A harctér és a vezérlőrekesz a szerelvény elején, az erőtér ennek hátuljában volt. A harckocsirombolót egy 75 mm-es, 48 kaliberű csőhosszúságú páncéltörő ágyúval szerelték fel, amelyet a harctérben lévő szerszámgépre szereltek fel. Kívül a fegyvert egy hatalmas öntött maszk borította.
