űrturizmus

Az első WK2 repülőgép-hordozót Branson anyjáról "Eva"-nak nevezték el.

Az olcsó, emberes ballisztikus repüléshez szükséges űrjárművek koncepciói harminc éve léteznek. Különféle cégek és magánszemélyek vettek részt egy ilyen hajó tervezésében és építésében, de minden erőfeszítés kudarccal végződött. Legjobb esetben modelleket készítettek, és ha volt a modell próbaüzeme, akkor az általában több száz méteres magasságban ért véget. Ez drámaian megváltozott 2004-ben, amikor a Scaled Composites sikeresen 100 km fölé emelte kis emberes rakétagépét, a SpaceShipOne-t. Az ígéretes eredmények ellenére azonban az első utasszállító járatra csaknem két évtizedet kellett várni.

Mindenekelőtt tisztázni kell, hogy nincs fizikai meghatározás a magasságnak, ahonnan a tér kezdődik. Nem hozható összefüggésbe a Föld légkörével, hiszen nyomai a Föld felszínétől tízezer kilométeres távolságban is jelen vannak, miközben bolygónk gravitációs dominanciája körülbelül másfél millió kilométerre terjed ki, amikor az erő a Nap végre átveszi az uralmat. Eközben a műholdak csak körülbelül 250 km-es magasságban keringhetnek sikeresen hosszú hónapokig, és mégis nehezen tudnak lemondani az „űr” jelzőről.

Tekintettel arra, hogy sok ország vagy szervezet eltérően definiálja az „űrrepülés” fogalmát, ami gyakran bonyodalmakhoz, sőt vitákhoz vezet, érdemes néhány kritériumot megadni a témával kapcsolatban. A FAI (International Aeronautical Federation) azon a véleményen van, hogy a "Karman-vonal" (elméletileg a 100. század közepén Theodor von Karman által meghatározott) a határ a légi és az űrrepülések között 100 km-es tengerszint feletti magasságban. Alkotója úgy döntött, hogy egy ilyen mennyezet mellett a légkör sűrűsége túl alacsony ahhoz, hogy a repülés közben emelést használó repülőgépek továbbra is vízszintesen repülhessenek. Ennek megfelelően a FAI az űrrepüléseket ballisztikus és orbitális repülésekre osztja, az előbbiekbe beletartoznak mindazok, amelyeknél a 40 km feletti pályahossz rövidebb 000 km-nél.

Lényeges, hogy ennek a számítási módszernek az eredménye Jurij Gagarin Vosztok űrrepülőgépen, mint orbitális küldetésben végzett repülésének meghiúsulása kellett volna, hiszen a repülési útvonal hossza a felszállástól a leszállásig körülbelül 41 000 km volt, és ezekből több 2000-nél 15 km-rel az előírt plafon alatt volt. Ennek ellenére a repülést – és joggal – orbitálisnak ismerik el. A ballisztikus űrrepülések közé tartozik még két X-XNUMX rakéta és három SpaceShipOne FAI rakétarepülés.

A COSPAR (Űrkutatási Bizottság) mesterséges földi műholdként határozza meg azt az objektumot, amely vagy legalább egy fordulatot tett bolygónk körül, vagy legalább 90 percig távol maradt a légkörétől. Ez a meghatározás még problematikusabb, mivel nem csak, hogy még önkényesen sem határozza meg a légkör 100 vagy 120 km-es plafonig terjedő tartományát, hanem zavart is okoz. Hiszen a „pálya” fogalma vonatkozhat repülőgépre vagy akár léggömbre is (ilyen eseteket már rögzítettek), műholdra nem. Az USAF (US Air Force) és az Egyesült Államok Kongresszusa viszont minden pilótát űrhajós címmel ruház, aki meghaladja az 50 mérföldes magasságot, i.e. 80 467 m. az X-15 tesztrakéta több pilótája, valamint a SpaceShipOne űrszonda két pilótája.

Az űrrepülésnek van egy másik definíciója is, amelyet például a cikk szerzője teljes mértékben oszt. Arról az esetről beszélünk, amikor az objektumot állandó pályára állították, pl. úgy, hogy legalább egy körforgást meg lehessen tenni a Föld körül hajtóművek vagy aerodinamikai felületek használata nélkül. Ha valamilyen okból (űrjármű tesztje vagy hordozórakéta meghibásodása) nem műholdozták az objektumot, akkor ballisztikus űrrepülésről beszélhetünk. A fent meghatározottak szerint az „űrrepülés” kifejezés nem használható ezekre a nagy magasságú repülésekre. Tehát magától értetődik, hogy a SpaceShipTwo pilótái és utasai nem vallhatják magukat űrhajósoknak, de ők biztosan nem azok.

Az utóbbi időben a mesonaut kifejezés is megjelent, és egyre népszerűbb. Leír egy embert, aki 50-80 km-es magasságot ér el a Föld felszíne felett, vagyis a 45-50-85-90 km-es mezoszférán belül. Mint később látni fogjuk, a mezonauták nagyban hozzájárulnak az űrturizmushoz.

Virgin Galactic és SpaceShipTwo

2005 közepén, a Scaled Composites és a White Knight/SpaceShipOne rendszer sikerét követően Richard Branson kommunikációs és utazási mágnás, valamint a neves repülőgépépítő, Burt Rutan megalapította a Virgin Galacticot, amely az első menetrend szerinti ballisztikus emberes légitársaság lett. Flottáját öt SpaceShipTwo-ból kellett összeállítani, amelyek hat utas és két pilóta szállítására voltak képesek egy felejthetetlen repülésen.

Branson számításai szerint néhány éven belül a vállalkozásból származó nyereség meghaladhatja az egymilliárd dollárt. Egy ilyen expedíció jegyének körülbelül 300 200 dollárba kellett volna kerülnie (eredetileg „csak” 25 30 dollárba került), de idővel ez az ár körülbelül 212 22-2011 XNUMX dollárra csökken. AMERIKAI DOLLÁR. A gépeknek az erre a célra épített XNUMX millió dolláros Spaceport America-ból kellett volna felszállniuk Új-Mexikóban (a kifutópálya XNUMX októberében nyílt meg), és ott landoltak volna.

Richard Branson súlytalan.

A ballisztikus repülés nem lesz mindenki számára elérhető. Legalább átlagos egészségi állapottal kell rendelkezniük, mivel a G-erők fel- és leszálláskor g + 4-5 szinten lesznek. Ezért az alapvető orvosi vizsgálatokon túl centrifugában g + 6-8 túlterhelési tesztet kell végezniük. A mintegy 400 jelentkezőnek, aki már vásárolt jegyet az első járatokra, körülbelül 90%-a már sikeresen teljesítette azt. Természetesen mind a White Knight Two (WK2) névre keresztelt hordozó, mind a SpaceShipTwo (SST) rakéta nem csak sokkal nagyobb, de szerkezetileg is különbözik elődeiktől.

A WK2, vagyis a 348-as modell 24 méter hosszú, fesztávja 43 méter, teherbírása pedig 17 tonna 18 kilométeres magasságban. Két pár Pratt és Whitney PW308A turbóventilátoros motor hajtja. Az összetett repülőgép a szó szoros értelmében ikertörzsként épült. Az egyik épület az SST másolata, így képzési létesítményként fogják használni. A szimuláció nemcsak a túlterhelésre, hanem a súlytalanságra is kiterjed (akár több másodpercig). A második épületet azoknak az utasoknak ajánlják fel, akik több mint 20 km magasságból szeretnék látni bolygónkat. A WK2 első példánya az N348MS, a neve pedig VMS (Virgin Mothership) Eve, Branson édesanyja tiszteletére. A repülőgép 21. december 2008-én repült először Siebold és Nichols által. A Virgin Galactic két példányt rendelt a WK2-ből, a másodikat, amely még nem készült el, valószínűleg Steve Fossett VMS Spiritjének fogják hívni, a híres repülőről, repülőről és utazóról.