Lockheed F-117A Nighthawk
Az F-117A az amerikai technológiai fölény szimbóluma a hidegháború idején.
Az F-117A Nighthawkot a Lockheed építette válaszul arra, hogy az Egyesült Államok Légierejének (USAF) olyan platformra van szüksége, amely képes behatolni az ellenséges légvédelmi rendszerekbe. Egyedülálló repülőgépet hoztak létre, amely szokatlan formájának és legendás harci hatékonyságának köszönhetően örökre belépett a katonai repülés történetébe. Az F-117A az első nagyon alacsony látótávolságú (VLO) repülőgépnek bizonyult, amelyet általában "lopakodónak" neveznek.
A jom kippuri háború (1973-as háború Izrael és az arab koalíció között) tapasztalatai azt mutatták, hogy a légi közlekedés kezdi elveszíteni „örök” rivalizálását a légvédelmi rendszerekkel. Az elektronikus zavaró rendszereknek és a radarállomások elektromágneses dipólusok "kibontásával" történő árnyékolásának módszerei megvoltak a korlátai, és nem biztosítottak kellő fedezetet a repülés számára. A Védelmi Fejlett Kutatási Projektek Ügynöksége (DARPA) megkezdte a teljes "kerülőút" lehetőségének mérlegelését. Az új koncepció olyan technológia kifejlesztését jelentette, amely a repülőgép hatékony radarvisszaverődési felületét (Radar Cross Section – RCS) olyan szintre csökkenti, amely megakadályozza annak hatékony észlelését a radarállomások által.
A kaliforniai Burbankban található Lockheed üzem 82. számú épülete. A repülőgép mikrohullámú sütőt elnyelő bevonattal van bevonva, és világosszürkére festett.
1974-ben a DARPA elindított egy programot, amely informálisan Project Harvey néven ismert. Elnevezése nem volt véletlen – az 1950-ben készült "Harvey" című filmre utalt, melynek főszereplője egy csaknem két méter magas láthatatlan nyúl volt. Egyes hírek szerint a projektnek nem volt hivatalos neve a "Have Blue" szakasz kezdete előtt. A Pentagon egyik programját akkoriban Harvey-nek hívták, de az taktikai volt. Lehetséges, hogy a "Project Harvey" név elterjedése az akkori vállalkozások körüli dezinformációs tevékenységgel függött össze. A DARPA program részeként technológiai megoldásokat kért egy potenciális harci repülőgép RCS-jének csökkentésére. A következő cégeket hívták meg a programban való részvételre: Northrop, McDonnell Douglas, General Dynamics, Fairchild és Grumman. A programban résztvevőknek azt is meg kellett határozniuk, hogy van-e elegendő erőforrásuk és eszközük egy esetleges ultraalacsony RCS repülőgép megépítéséhez.
A Lockheed azért nem szerepelt a DARPA listáján, mert a cég 10 éve nem gyártott vadászgépet, és úgy döntöttek, hogy nem rendelkezik megfelelő tapasztalattal. Fairchild és Grumman kiesett a műsorból. A General Dynamics alapvetően új elektronikus ellenintézkedések kiépítését ajánlotta fel, ami azonban elmaradt a DARPA elvárásától. Csak McDonnell Douglas és Northrop mutatta be a hatékony radarreflexiós felület csökkentésével kapcsolatos koncepciókat, és mutatta be a fejlesztési és prototípuskészítési lehetőségeket. 1974 végén mindkét társaság 100 XNUMX PLN-t kapott. USD szerződést köt a munka folytatására. Ebben a szakaszban a légierő csatlakozott a programhoz. Az egyes megoldások hatékonyságának értékelésében a radargyártó, a Hughes Aircraft Company is részt vett.
1975 közepén McDonnell Douglas olyan számításokat mutatott be, amelyek megmutatják, milyen alacsonynak kell lennie egy repülőgép radarkeresztmetszetének, hogy gyakorlatilag „láthatatlan” legyen a korabeli radarok számára. A DARPA és az USAF ezeket a számításokat vette alapul a jövőbeli projektek értékeléséhez.
A Lockheed játékba lép
Akkoriban a Lockheed vezetése tudomást szerzett a DARPA tevékenységéről. Ben Rich, aki 1975 januárja óta a "Skunk Works" elnevezésű haladó tervezési részleg vezetője volt, úgy döntött, hogy részt vesz a programban. A Skunks Works korábbi vezetője, Clarence L. "Kelly" Johnson támogatta, aki továbbra is a részleg fő tanácsadó mérnökeként szolgált. Johnson külön engedélyt kért a Központi Hírszerző Ügynökségtől (CIA), hogy nyilvánosságra hozza a Lockheed A-12 és SR-71 felderítő repülőgépek és D-21 felderítő drónok radarkeresztmetszete méréseivel kapcsolatos kutatási eredményeket. Ezeket az anyagokat a DARPA biztosította a vállalat RCS-sel kapcsolatos tapasztalatainak bizonyítékaként. A DARPA beleegyezett abba, hogy a Lockheed-et bevonja a programba, de ebben a szakaszban már nem tudott pénzügyi szerződést kötni vele. A társaság saját források befektetésével lépett be a programba. Ez egyfajta akadályt jelentett a Lockheed számára, mivel szerződéshez nem kötötte egyetlen műszaki megoldására sem adott fel jogot.
A Lockheed mérnökei egy ideje trükköznek a radar effektív visszaverődési területének csökkentésének általános koncepcióján. Denis Overholser mérnök és Bill Schroeder matematikus arra a következtetésre jutott, hogy a radarhullámok hatékony visszaverődése a lehető legtöbb kis sík felület különböző szögekben történő felhasználásával érhető el. A visszavert mikrohullámokat úgy irányítanák, hogy azok ne térhessenek vissza a forráshoz, vagyis a radarhoz. Schroeder matematikai egyenletet készített a sugarak visszaverődési fokának kiszámítására egy háromszög alakú sík felületről. Ezen eredmények alapján a Lockheed kutatási igazgatója, Dick Scherrer kidolgozta a repülőgép eredeti formáját, nagy, ferde szárnyával és több síkból álló törzsével.
