Az amerikai stratégiai parancsnokság repülőgép-korszerűsítése

Az Egyesült Államok légiereje négy Boeing E-4B Nightwatch repülőgépet üzemeltet, amelyek az Egyesült Államok kormányának légiforgalmi irányító központjaként (NEACP) működnek.

A légierőnek és az amerikai haditengerészetnek is vannak programjai a nukleáris irányítóközpontok repülőgépeinek modernizálására. Az amerikai légierő azt tervezi, hogy négy Boeing E-4B Nigthwatch repülőgépből álló flottáját hasonló méretű és teljesítményű platformra cseréli. Az amerikai haditengerészet pedig a megfelelően beállított Lockheed Martin C-130J-30-ast szeretné megvalósítani, amely a jövőben tizenhat Boeing E-6B Mercury repülőgépből álló flottát váltana ki.

A fent említett létesítmények stratégiai fontosságú repülőgépek, amelyek lehetővé teszik a kommunikációt az Egyesült Államok földi döntéshozó központjainak megsemmisülése vagy felszámolása esetén. Lehetővé kell tenniük, hogy a kormányzati hatóságok – az Egyesült Államok kormányának elnöke vagy tagjai (NCA – National Command Authority) túléljenek egy nukleáris konfliktus során. Mindkét platformnak köszönhetően az amerikai hatóságok megfelelő parancsot adhatnak föld alatti bányákban elhelyezett interkontinentális ballisztikus rakétákra, nukleáris robbanófejes stratégiai bombázókra és ballisztikus rakéta-tengeralattjárókra.

Műveletek "A nézelőüvegen keresztül" és az "Éjszakai őrség"

1961 februárjában a Stratégiai Légi Parancsnokság (SAC) elindította a Nézőüvegen keresztüli hadműveletet. Célja az volt, hogy a nukleáris erők parancsnoki és irányító központja (ABNKP – Airborne Command Post) funkcióit ellátó légi kétéltű repülőgépeket tartsa. Hat Boeing KC-135A Stratotanker üzemanyagtöltő repülőgépet választottak ki erre a küldetésre, EC-135A néven. Kezdetben csak repülő rádióközvetítő állomásként működtek. Azonban már 1964-ben 17 EC-135C típusú repülőgépet helyeztek üzembe. Ezek speciális ABNCP platformok voltak, amelyek az ALCS (Airborne Launch Control System) rendszerrel voltak felszerelve, amely lehetővé teszi ballisztikus rakéták távoli indítását földi hordozórakétáról. A hidegháború következő évtizedeiben a SAC parancsnoksága számos különböző ABNCP repülőgépet használt az üvegen keresztüli művelet végrehajtására, mint például az EC-135P, EC-135G, EC-135H és EC-135L.

Az 60-as évek közepén a Pentagon párhuzamos hadműveletet indított Night Watch néven. Célja az elnök és az ország végrehajtó hatalma (NEACP - National Emergency Airborne Command Post) légiforgalmi irányító központjaként szolgáló repülőgépek harckészültségének fenntartása volt. Bármilyen válság esetén az ő szerepük volt az elnök és az amerikai kormány tagjainak evakuálása is. A NEACP feladatok ellátására három, az EC-135J szabvány szerint módosított KC-135B tartályhajót választottak ki. A 70-es évek elején program indult az EC-135J repülőgépek újabb platformra cseréjére. 1973 februárjában a Boeing szerződést kapott két módosított Boeing 747-200B, E-4A jelzésű repülőgép szállítására. Az E-Systems megrendelést kapott repüléselektronikai és kommunikációs berendezésekre. 1973-ban az amerikai légierő további két B747-200B-t vásárolt. A negyediket korszerűbb berendezésekkel szerelték fel, pl. a MILSTAR rendszer műholdas kommunikációs antennája, és ezért megkapta az E-4B jelölést. Végül 1985 januárjára mindhárom E-4A-t hasonlóan korszerűsítették, és E-4B-nek is nevezték. A B747-200B Éjszakai őrség platformként való választása lehetővé tette a nagyfokú autonómiával rendelkező kormányzati és irányítóközpontok létrehozását. Az E-4B a legénységen kívül körülbelül 60 embert tud felvenni a fedélzetére. Vészhelyzet esetén akár 150 fő is elfér a fedélzeten. Az E-4B repülési idejét csak a fogyóeszközök fogyasztása korlátozza, mivel az üzemanyagot a levegőben képes felvenni. Akár több napig is megszakítás nélkül a levegőben maradhatnak.

2006 elején tervben volt az összes E-4B fokozatos kivonása három éven belül. A megtakarítás felét keresve a légierő azt is javasolta, hogy csak egy példát lehetne visszavonni. 2007-ben ezeket a terveket elvetették, és megkezdődött az E-4B flotta fokozatos modernizálása. Az Egyesült Államok légiereje szerint ezek a repülőgépek legfeljebb 2038-ig használhatók biztonságosan.

Egy E-4B-t tankol egy Boeing KC-46A Pegasus tanker repülőgép. Jól látható a jelentős különbség mindkét szerkezet méretében.

TAKAMO küldetés

Az 60-as évek elején az amerikai haditengerészet megkezdte a TACAMO (Take Charge and Move Out) nevű ballisztikus rakéta-tengeralattjárókkal működő fedélzeti kommunikációs rendszer bevezetését. 1962-ben megkezdődtek a tesztek a KC-130F Hercules tankoló repülőgépével. Nagyon alacsony frekvenciájú (VLF) rádiófrekvenciás adóval és antennakábellel van felszerelve, amely repülés közben letekerődik, és kúp alakú súlyban végződik. Ezután megállapították, hogy az optimális teljesítmény és átviteli hatótávolság elérése érdekében a kábelnek legfeljebb 8 km hosszúnak kell lennie, és egy repülőgéppel közel függőleges helyzetben kell vontatniuk. A repülőgépnek ezzel szemben szinte folyamatos körrepülést kell végrehajtania. 1966-ban négy Hercules C-130G-t módosítottak a TACAMO küldetésre, és EC-130G-nek nevezték el. Ez azonban átmeneti megoldás volt. 1969-ben 12 EC-130Q kezdett szolgálatba állni a TACAMO küldetéshez. Négy EC-130G-t is módosítottak, hogy megfeleljenek az EC-130Q szabványnak.