A Backfire hadművelet

A Backfire hadművelet

Amikor 1939 februárjában a csaknem harminckét éves tudós, John Britten Jamaicára távozott, nem számított arra, hogy az általa végzett kutatás nemcsak érdekes és innovatív lesz, és új távlatokat nyit meg számára, hanem teljesen megváltoztatja karrierje menetét, és sajnos bizonyos értelemben annak gyors és tragikus vége is dönt.

Ez a rendkívül tehetséges vegyész 5. szeptember 1907-én született a londoni Harrow-ban. Az ismeretek megszerzése és szisztematikus bővítése iránti nagy képessége és szenvedélye nagyon gyorsan megmutatkozott. Amikor 1926-ban elvégezte a tekintélyes lythami VII. Edward VII. Király Iskolát, megnyíltak előtte a Manchesteri Queen Victoria University ajtai. Hamarosan bachelor diplomát, első osztályú kémiai díjat kapott, egyetemi díjat ösztöndíjjal kombinálva, a Dalton Research Institute kitüntetését újabb ösztöndíj formájában, valamint számos további kisebb-nagyobb kitüntetést. A Thomas Graham Kolloidkutató Laboratóriumba járt; 1930-ban mérnöki oklevelet kapott. Két évvel később John Britten D. S. Henryvel együtt publikálta az elektroforézis1) kutatásának eredményeit, miközben megvédte doktori címét. 1932-1933-ban az Egyetemi Kémiai Társaság titkára volt, miközben a woolwichi kutatási osztály Robbanóanyag-kémiai-fizikai kutatólaboratóriumában dolgozott.

A Karib-térségbe érkezve fő robbanóanyag-specialistaként 1939 júniusától részt vett egy Sir Alvin Crowe által vezetett projektben, melynek célja az UP (Unrotated Projectile) rövid hatótávolságú légvédelmi rakéták tesztelése volt a brit haditengerészet számára. Brittent Duncan Sandys, Winston Churchill veje is elkísérte feladataiba. Hasonló időszakban részt vett a 3 hüvelykes légvédelmi rakéták fejlesztésében is a Z-Battery indítóhoz. A Crowe-val való együttműködés nagyon sikeres volt, mivel 1939 júliusában Brittent áthelyezték a Fort Halstead-i Ordnance Development Establishmenthez, amelynek Crowe volt az igazgatója. Britten hamarosan a walesi Aberportban találta magát a Luftwaffe-gyárak felfedezésének veszélye miatt. A háború alatt a tudós karrierje gyorsan fejlődött. 1940-ben a Robbanóanyag-osztály főnökének helyettesévé léptették elő, 1943-ban pedig Barnes Wallis professzor csapatába osztották be, akik az úgynevezett ugróbombán dolgoztak. Később egy kutatási projekten is dolgozott, amely a Fairey Stooge irányított rakéta megvalósításához kapcsolódott, aminek a japán kamikaze öngyilkos merényletekre kellett volna reagálnia.

Ki az első?

Amikor 5. március 1946-én az amerikai Fultonban felszólaló Winston Churchill az évek során ismétlődő "vasfüggöny" kifejezést használta, ezt Joszif Sztálin 9. február 1946-i nyilatkozatára reagálva tette, amelyben az utóbbi kijelentette. hogy "a kommunizmus és a kapitalizmus nem létezhet egymás mellett", és bejelentette azt a tervet, hogy "a Szovjetuniót öt éven belül minden alkalomra fel kell készíteni".

A fegyverkezési verseny a nyugati szövetségesek és keleti szövetségesük között azonban már a második világháborúban elkezdődött, és amikor az amerikai és brit csapatok becsapták a Harmadik Birodalom és az általa korábban megszállt területeket, nyilvánvalóvá vált, hogy az egyik prioritás lefoglalni és értékelni a német katonai arzenált, tervezőket, tudósokat és szakembereket fogni a modern fegyverek területén, és mindkettőt saját szükségleteikre használni. Persze sietni kellett – feltételezve, hogy előbb-utóbb az oroszok is ugyanezzel az ötlettel állnak elő.