Közepes páncélozott autó BA-10 Páncélozott autó 1938-ban állították szolgálatba, és 1941-ig gyártották. Egy GAZ-AAA sorozatú teherautó módosított alvázán hozták létre. A hajótestet hengerelt páncéllemezekből hegesztették. A páncélozott autó hátulján található toronyba az 45-es év modelljének 1934 mm-es harckocsiágyúját és egy vele koaxiális géppuskát szereltek fel. Egy másik géppuska került a hajótest elülső páncéllemezének golyós tartójába. Így a páncélautó fegyverzete megfelelt a 26-2-szor kisebb tömegű T-3 és BT harckocsik fegyverzetének. (Lásd még a „T-38-as kis kétéltű tank” cikket)  Az ágyú tüzet teleszkópos és periszkópos irányzékokkal irányították. A páncélozott autó jó menetteljesítményt mutatott: 24 fokos lejtőket, 0,6 m mélységű vízakadályokat is áthaladt, az átjárhatóság javítása érdekében a hátsó kerekekre „Overall” típusú hevedereket lehetett felhelyezni. Ezzel egy időben a páncélautó féllánctalpas lett. 1939-ben a páncélautó korszerűsítésen esett át, melynek során javították a kormányzást, megerősítették a hűtővédelmet, és új 71-TK-1 rádióállomást telepítettek. A páncélozott autó ezen változata a BA-10M nevet kapta.  1938-ban a Vörös Hadsereg elfogadta a BA-10 közepes páncélozott autót, amelyet 1937-ben az izhorai üzemben fejlesztettek ki tervezők csoportja, amelyet jól ismert szakemberek - A. A. Lipgart, O. V. Dybov és V. A. Grachev - vezettek. A BA-10 a BA-3, BA-6, BA-9 páncélozott járművek sorozatának továbbfejlesztése volt. 1938 és 1941 között sorozatban gyártották. Ebben az időszakban az izhorai üzem összesen 3311 ilyen típusú páncélozott járművet gyártott. A BA-10 1943-ig volt szolgálatban. A BA-10 páncélozott jármű alapja egy háromtengelyes GAZ-AAA teherautó alváza volt, rövidített vázzal: a középső részéből 200 mm-t kivágtak, a hátsó részt további 400 mm-rel csökkentették. A páncélozott autó a klasszikus elrendezés szerint készült első motorral, első vezérlőkerekekkel és két hátsó hajtótengellyel. A BA-10 legénysége 4 főből állt: parancsnok, sofőr, lövész és géppuskás. A páncélozott jármű teljesen zárt szegecselt-hegesztett törzse különböző vastagságú hengerelt acéllemezekből készült, amelyeket mindenhol racionális dőlésszöggel szereltek fel, ami növelte a páncél golyóállóságát és ennek megfelelően a legénység védelmi fokát. A tető gyártásához a következőket használták: 6 mm-es fenék - 4 mm-es páncéllemezek. A hajótest oldalpáncélja 8-9 mm vastagságú volt, a hajótest és a torony elülső részei 10 mm vastag páncéllemezekből készültek. Az üzemanyagtartályokat további páncéllemezek védték. A legénység leszállásához a hajótest középső részének oldalain téglalap alakú ajtók voltak, kis ablakokkal, páncélozott burkolatokkal, betekintési résekkel. A függő ajtókhoz belső zsanérokat használtak a külső helyett, ami megmentette a tok külső felületét a felesleges apró alkatrészektől. A bal oldalon a vezérlőtérben, a motortér mögött található a vezetőülés, a jobb oldalon - egy 7,62 mm-es DT géppuskát kiszolgáló nyíl, amely egy ferde elülső hajótestlemezben lévő gömbtartóba volt szerelve. A vezető kilátását egy szűk betekintési résszel ellátott, páncélozott páncélborítással felszerelt szélvédő, a bal oldali ajtóban egy hasonló kialakítású kis téglalap alakú ablak biztosította. Ugyanez az ablak volt a jobb oldali ajtóban a géppuskás oldaláról A vezérlőfülke mögött volt a harctér, melynek teteje a vezetőfülke teteje alatt helyezkedett el. A hajótest tető lépcsőzetes alakja miatt a tervezőknek sikerült csökkenteniük a páncélozott jármű teljes magasságát. A harci rekesz fölé hegesztett, körkörös forgású, nagy félköríves nyílású kúpos torony volt felszerelve, melynek fedele előre volt hajtva. A nyíláson keresztül lehetett megfigyelni a terepet, valamint be- vagy kiszállni az autóból. Ezenkívül a torony oldalain kialakított megfigyelő nyílások áttekintést nyújtottak harci helyzetben. Főfegyverzetként egy hengeres maszkos kétüléses toronyban az 45-es modell 20 mm-es 1934K-s lövegét és az 7,62-es modell 1929 mm-es DT géppuskáját párosították. A fegyverek függőleges síkban történő célzását a szektorban -2 ° és + 20 ° között végezték. A szállítható lőszer 49 tüzérségi töltényből és 2079 lőszerből állt két DT géppuskához. A torony körkörös forgását kézi lengőmechanizmus biztosította. A célzott lövöldözéshez a tüzér és a páncélozott jármű parancsnoka rendelkezett az 1930-as modell teleszkópos TOP-jával és az 1-es modell PT-1932-es panoráma-irányzójával. A páncélozott jármű előtt elhelyezkedő motortérben egy négyhengeres, folyadékhűtéses soros karburátoros GAZ-M1 motort szereltek fel 3280 cm3 üzemi térfogattal, amely 36,7 kW (50 LE) teljesítményt fejleszt 2200-on. ford./perc, amely lehetővé tette a páncélozott jármű számára, hogy aszfaltozott utakon 53 km / h maximális sebességgel haladjon. Teljes tankoláskor a jármű hatótávolsága az út állapotától függően 260-305 km volt. Egy sebességváltó kölcsönhatásba lép a motorral, amely tartalmazott egy száraz súrlódású egytárcsás tengelykapcsolót, egy négyfokozatú sebességváltót (4 + 1), egy tartományváltó fokozatot, egy kardán fogaskereket, egy fő fokozatot és mechanikus fékeket. Az első kerekek fékjeit eltávolították, és a sebességváltóba bevezették a középső féket. A motorhoz való hozzáférést karbantartási és javítási célból a páncélozott motorháztető csuklós burkolata biztosította, amely pánthurkok segítségével volt a motortér tetőjének rögzített részéhez rögzítve, oldalfalaiban karbantartási nyílások. A motor elé szerelt hűtőt 10 mm vastag keresztmetszetű V-alakú páncéllemez védte, amelyben két mozgatható szárnyas nyílás volt, amelyek szabályozták a hűtőlevegő áramlását a hűtőbe és a motorba. A motortér jobb szellőzését és hűtését a motortér oldalain, lapos páncélozott dobozokkal borított, réselt redőnyök segítették elő. Háromtengelyes, nem kerékhajtású (6 × 4) futóműben hidraulikus lengéscsillapítókkal megerősített első tengely gerendával és félig elliptikus laprugókon lévő hátsó felfüggesztéssel, 6,50-20 méretű GK gumiabroncsokkal ellátott kerekeket használtak. Az első tengelyre egykerekeket, a vezető hátsó tengelyekre kettős kerekeket szereltek fel. A motortér alsó hátsó részében a hajótest oldalaihoz pótkerekeket erősítettek, amelyek szabadon forogtak a tengelyükön. Nem engedték, hogy a páncélautó az aljára üljön, és megkönnyítették a lövészárkok, árkok és töltések leküzdését. A BA-10 könnyedén leküzdötte a 24°-os meredekségű lejtőket és a gázlókat akár 0.6 m mélységig A terepjáró képesség növelése érdekében a hátsó lejtőkre „Overall” típusú könnyűfém pályákat lehetett tenni. Az első kerekek az áramvonalas sárvédőket takarták, a hátsók - szélesek és laposak - a kerekek fölött egyfajta polcokat alkottak, amelyekre fémdobozokat rögzítettek alkatrészekkel, szerszámokkal és egyéb alapfelszereltséggel. Elöl, a motortér elülső falának két oldalán rövid konzolokra két-két fényszórót szereltek áramvonalas páncélozott házakban, amelyek biztosították a sötétben való mozgást. Az autók egy része ostorantennával ellátott 71-TK-1 rádióállomással volt felszerelve, a legénység tagjai közötti tárgyalásokhoz az autóban TPU-3 kaputelefon volt. A BA-10 páncélautó összes elektromos berendezése árnyékolt volt, ami biztosította a kommunikációs létesítmények megbízható és stabilabb működését. 1939-ben megkezdődött a modernizált BA-10M modell gyártása, amely az alapjárműtől a megerősített frontális kivetítő páncélvédelemmel, a továbbfejlesztett kormányzással, a gáztartályok külső elhelyezésével és egy új 71-TK-Z rádióállomással különbözött. A modernizáció eredményeként a BA-10M harci tömege 5,36 tonnára nőtt. Páncélvonatokhoz kis mennyiségben BA-10Zhd vasúti páncélozott járműveket gyártottak 5,8 tonna harci tömeggel. Kivehető karimás fémfelnik voltak, melyek az első és a hátsó kerekeken kopottak (a középsőket kiakasztották), ill. egy hidraulikus emelő az aljában a vasútról a normálra és vissza történő átmenethez. BA-10 páncélozott autó. Harci használat. A BA-10 és BA-10M tűzkeresztségére 1939-ben került sor a Khalkhin-Gol folyó melletti fegyveres konfliktus idején. Ők tették ki a 7,8-as és 9. motoros páncélosdandár páncélautó-flottájának zömét. Később a BA-10 páncélozott járművek részt vettek a „felszabadító hadjáratban” és a szovjet-finn háborúban. A Nagy Honvédő Háború idején 1944-ig, egyes egységeknél pedig a háború végéig használták a csapatok. Jól beváltak a felderítés és a harci védelem eszközeként, és megfelelő használat mellett sikeresen harcoltak az ellenséges tankok ellen. 1940-ben számos BA-20-as és BA-10-es páncélozott járművet fogtak el a finnek, majd a finn hadseregben is aktívan használták őket. 22 darab BA-20-ast helyeztek szolgálatba, néhány járművet az 1950-es évek elejéig oktatójárműként használtak. Kevesebb volt a BA-10 páncélozott autó, a finnek natív 36,7 kilowattos motorjaikat 62,5 kilowattos (85 LE) nyolchengeres Ford V8-as motorokra cserélték. A finnek három autót adtak el a svédeknek, akik letesztelték azokat további vezérlőjárműként való használatra. A svéd hadseregben a BA-10 az m / 31F jelölést kapta. A németek az elfogott BA-10-et is használták: a Panzerspahwagen BAF 203 (r) jelzésű elfogott és felújított járművek szolgálatba álltak néhány gyalogos egységnél, rendőri erőnél és kiképző egységnél. BA-10 páncélozott jármű, A teljesítmény jellemzői Harci súly 5,1 - 5,14 t Méretek:   hossz 4655 mm szélesség 2070 mm magasság 2210 mm legénység 4 személy fegyverzet 1 x 45 mm-es ágyú az 1934-es modellből 2 x 7,62 mm-es DT géppuska Lőszer 49 kagyló 2079 lövés Foglalás:   hajótest homlok 10 mm torony homlokát 10 mm motor típusa karburátor "GAZ-M1" Maximális teljesítmény 50-52 LE Maximális sebesség 53 km / h Teljesítmény tartalék 260 -305 km Forrás: Kolomiets M. V. „Páncél kerekeken. A szovjet páncélautó története 1925-1945”; M. Kolomiets „A Vörös Hadsereg közepes páncélozott járművei a csatákban”. (Elülső ábra); G.L. Kholyavsky "A világ tankjainak teljes enciklopédiája 1915 - 2000"; Szolyankin A. G., Pavlov M. V., Pavlov I. V., Zheltov I. G. „Hazai páncélozott járművek. XX század. 1905-1941”; Philip Trewhitt: tankok. Neuer Kaiserverlag, Klagenfurt 2005; James Kinnear: Orosz páncélautók 1930-2000.