PzKpfW II. Felderítő harckocsik és önjáró fegyverek
Páncéltörő önjáró löveg SdKfz 132 Marder II menet közben, ágaknak álcázva.
A kezdeti félelmekkel ellentétben a PzKpfw II futóműve meglehetősen sikeresnek és megbízhatónak bizonyult. Ezt az alvázat könnyű önjáró lövegek, Marder páncéltörő ágyúk és Wespe tarackok gyártására használták. Egy másik fejlesztési terület a felderítő harckocsik családja volt torziós rudas felfüggesztéssel és megerősített páncélzattal.
Kezdjük a felderítő harckocsikkal, hiszen ezeknek a járműveknek ez a fő fejlesztési iránya. A páncéloshadosztályok és páncéloshadosztályok (motoros puska) felderítő zászlóaljaihoz kellett őket beosztani. Itt érdemes megjegyezni, hogy 1942-ig ezeknek a zászlóaljaknak két páncélozott százada (könnyű 4 kerekű és nehéz 6 vagy 8 kerekű), egy kosaras motoros géppuskás százada és egy motoros támogató százada volt. egy szakasz páncéltörő löveg, egy szakasz gyalogsági löveg és egy szakasz aknavető. 1943-45-ben a zászlóalj más szervezettel rendelkezett: egy páncélautó-század (általában a Puma család SdKfz 234), egy félpályás felderítő transzporterek (SdKfz 250/9), két gépesített felderítő század az SdKfz 251-en, ill. támogató társaság lángszórókkal, gyalogsági lövegekkel és aknavetőkkel – mindezt SdKfz 250 féllánctalpasokon.Hova lettek a könnyű felderítő harckocsik? Az SdKfz 250/9 transzportereket használó cégeknek, amelyek valójában egy könnyű tankot váltottak fel.
Ha már a felderítő harckocsikról beszélünk, érdemes megjegyezni egy fontos tényt. A felderítő egységek feladata nem a harc volt, hanem fontos információk megszerzése az ellenség akcióiról, elhelyezkedéséről, haderőiről. A felderítő járőrök ideális működési módja a rejtett megfigyelés volt, amelyet az ellenség teljesen észrevétlen. Ezért a felderítőtartályoknak kicsiknek kell lenniük, hogy könnyen elrejthetők legyenek. Azt mondták, hogy a felderítő járművek fő fegyvere egy rádióállomás volt, amely lehetővé tette számukra, hogy gyorsan továbbítsanak fontos információkat feletteseiknek. A páncélvédelmet és a fegyvereket főként önvédelemre használták, lehetővé téve, hogy eltávolodj az ellenségtől és elszakadj tőle. Miért próbáltak felderítő harckocsit építeni, bár ehhez páncélozott autókat használtak, amelyek gyorsabbak voltak, mint a lánctalpas járművek? Az off-road legyőzésének képességéről szólt. Néha le kell szállni az útról, és át kell menni - szántóföldeken, réteken, kis árkon, patakokkal vagy vízelvezető árkokkal - megkerülni az ellenséges csoportokat, hogy a másik oldalról titokban megközelíthessék őket. Ezért ismerték fel a lánctalpas felderítő jármű szükségességét. A féllánctalpas SdKfz 250/9 erre a célra történő alkalmazása félintézkedés volt megfelelő lánctalpas járművek hiánya miatt.
A könnyű felderítő tankok Németországban nem voltak ilyen szerencsések. Fejlesztésükre már a második világháború előtt is sor került. 18. június 1938-án a Wehrmacht Fegyverzeti Osztályának 6. osztálya (Waffenprüfämter 6, Wa Prüf 6) elrendelte egy új, PzKpfw II-re épülő felderítő harckocsi kifejlesztését, amely megkapta a VK 9.01 tesztjelzést, i.e. a 9. harckocsi első változata. -tonnás tank. 60 km/h sebességre volt szükség. A prototípust 1939 végéig, a 75 gépből álló próbatételt 1940 októberéig kellett megépíteni. A tesztelést követően megindult a nagyobb léptékű sorozatgyártás.
Az alvázat az MAN, az alsó felépítményeket a Daimler-Benz tervezte. A tank meghajtására úgy döntöttek, hogy a PzKpfw II-nél valamivel kisebb, de ugyanolyan teljesítményű motort használnak. Ez egy Maybach HL 45P volt (a P betű Panzermotort, azaz tankmotort jelentett, mert volt benne a HL 45Z autós változata is. A motor űrtartalma 4,678 cm3 (l), szemben az alap PzKpfw II - HL - 6,234 literesével. 62TR motorral 140 LE-s meghajtást adott ki, de a legénység másként helyezkedett el -mm-es frontpáncél és 3800mm-es oldalpáncélzat, valamint a vezető és a rádiós egy elülső és egy csökkentett oldalirányzót kapott a törzs elé A 62 mm-es KwK 2600 és a 45 mm-es MG 6 géppuska a fegyver jobb oldalán) megváltoztatta az alakját, és a nagyobb szilárdság érdekében elvesztette az oldalsó szemellenzőket, de kapott egy parancsnoki kupolát periszkópokkal körülötte. Szóba került a jármű EW 30 15 mm-es páncéltörő ágyúval való felfegyverzése is, de végül maradt egy 38 mm-es löveg. A fegyvert TZF 20 optikai irányzékkal szerelték fel, 34o-os látómezővel és valamivel nagyobb nagyítással, mint a normál PzKpfw II-ből származó TZF 7,92 - 141x a 7,92x-hoz képest. Fontos kérdés volt a fegyverek és irányzékok függőleges síkban történő stabilizálásának alkalmazása (vagy inkább alkalmazási kísérlete); a menet közbeni lövöldözés pontosságát hivatott javítani, mivel úgy vélték, hogy az ellenségtől elszakadni próbáló felderítő jármű önálló lövése esetén ez fontos lehet.
